Az indiai látogatáson tartózkodó amerikai elnök „mélységes aggodalmának” adott hangot a tűzszünet szombati megsértése miatt, hangsúlyozva, hogy a szeparatisták „orosz támogatással, orosz felszereléssel, orosz finanszírozással és orosz kiképzés nyomán” hajtották végre a támadást, amiben 30 ember meghalt és 93-an megsebesültek.
Barack Obama hangsúlyozta, Washington az eddigi hozzáállással kezeli a helyzetet, vagyis folytatja a nyomásgyakorlást Moszkvára.
Ugyanakkor pótlólagos lépéseket is kész tenni, minden lehetséges eszközt fontolóra vesz, kivéve a katonai konfrontációt. Nem lenne értelme ugyanis egy ilyen katonai konfliktusnak Oroszországgal – tette hozzá, szerinte az egyetlen dolog, amit Washington tehet, az, hogy továbbra is erősíti Ukrajna képességét saját területének védelmére.
Az Egyesült Államok egyáltalán nem érdekelt abban, hogy Oroszország meggyengüljön - mondta Obama, hangsúlyozva azonban, hogy az európai partnerekkel összhangban minden gazdasági és katonai támogatást meg akar adni Ukrajnának.