A tüntetők áttörték az ukrán nemzeti gárda kordonját, és megpróbáltak behatolni a konferenciaterembe. Az épülethez rendőrségi erősítés érkezett, a tüntetőket visszaszorították, de folytatódik a dulakodás a rendfenntartók és a tiltakozók között.
A tüntetők egyebek között hadiállapot bevezetését, a katonai vezetés leváltását és a 25. zászlóalj kivonását követelik a harcok dúlta kelet-ukrajnai Debalceve körzetéből. Követeléseiket be akarják olvasni az állami televízióban. Ukrán források egyelőre nem adtak hírt az eseményről.
A kijevi rendőrség közlése szerint nem vette ostrom alá több száz tüntető az ukrán elnök hivatalát Kijevben, ahogy azt a TASZSZ jelentése alapján több orosz forrás hírül adta.
A belügyminisztérium kijevi részlegénél kora este az Interfax Ukrajina hírügynökség érdeklődésére közölték, hogy mintegy 50 demonstráló vett részt a hatóságok által engedélyezett megmozduláson az elnöki hivatal előtt. A tüntetők a hadiállapot bevezetését követelték Petro Porosenko ukrán elnöktől.
A fővárosi rendőrkapitányságon elmondták, hogy a demonstrálók nem voltak hajlandók bemenni a hivatal fogadóhelyiségébe, ahol követeléseiket írásban leadhatták volna, hanem a zárt területen lévő konferenciaterem felé indultak, azonban a rendőrök feltartóztatták őket.
"Nem volt semmiféle ostrom, sem őrizetbe vétel, sem sérülések a megmozdulás során"
- jelentette ki a kijevi rendőrség név nélkül nyilatkozó munkatársa, hozzátéve, hogy jelenleg a helyzet nyugodt az elnöki hivatalnál.
Előzőleg a „Luhanszki Népköztársaság” erői lelőtték az ukrán légierő egy gépét, a pilóta katapultált – ezt Ihor Plotnickij, az önhatalmúlag kikiáltott „népköztársaság” vezetője jelentette be. Plotnickij szerint a repülőgép – feltehetően egy Szu-25 típusú csatarepülőgép – Irmino település közelében zuhant le. A pilóta után jelenleg kutatnak a szakadárok.
Korábban Eduard Baszurin, a "Donyecki Népköztársaság" „védelmi minisztériumának” szóvivője megerősítette, hogy lelőtték az ukrán légierő egy másik repülőgépét is. Néhány nappal korábban a szakadárok egy katonai helikoptert lőttek le.
Az amerikai kormány Javelin típusú tankelhárító rakéták, kézi lőfegyverek és lőszer Ukrajnába szállítását mérlegeli - írta The Wall Street Journal meg nem nevezett hivatalos forrásokra hivatkozva.
Az amerikai lap szerint a Pentagon már régóta javasolja, hogy védelemre használható halált okozó eszközök is kerüljenek az ukrán kormányerőknek nyújtott amerikai támogatásba, ám ezidáig a Fehér Ház nem érdeklődött a lépés iránt, mert az eszkaláció elkerülésére és a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel való konfrontáció elkerülésére törekedett.
A kelet-ukrajnai harcok kiújulása miatt azonban a Fehér Ház és a katonai vezetés újra mérlegelni kezdte ezt a lehetőséget, amit elsőként Susan Rice nemzetbiztonsági tanácsadó vetett fel. A vita középpontjában az a dilemma áll, hogy vajon a „halált okozó védelmi fegyverek” az oroszbarát fegyveresek támogatásának csökkentésére, avagy növelésére ösztönzik-e Putyint.
Petro Porosenko ukrán elnök bizonyos abban, hogy szükség esetén Ukrajna kap akár halált is okozó fegyvereket a partneri országoktól. Ezt az ukrán államfő kedden Harkivban jelentette ki.
"A legkisebb kétségem sincs afelől, hogy az Ukrajnának történő fegyverszállításra lehetőséget teremtenek úgy az Egyesült Államokban, mint más partnereinknél, mert meg kell tudnunk védeni magunkat"
- hangsúlyozta az elnök.