Százezer eurós kárt okozott, de csak ezerre büntették

Norwegian Boeing 787 Dreamliner
This picture taken on January 8, 2014 shows Norwegian airline's Boeing DY7002 arriving from New York at Oslo airport. Norwegian airline has experienced much trouble related to their new Dreamliner aircrafts delivered by Boeing. AFP PHOTO /NTB scanpix / Cornelius Poppe / NORWAY OUT
Vágólapra másolva!
Megint egy részeg, agresszív utas miatt kellett kényszerleszállást végrehajtani.
Vágólapra másolva!

Az amerikai Jody Bochner a floridai Fort Lauderdale-be tért vissza a Norwegian Air Shuttle járatán, miután Londonban meglátogatta a barátnőjét. A 26 éves férfi ittas volt, és a felszállás után 40 perccel a vécén próbálta meg használni elektromos cigarettáját. A személyzet azonban észrevette, hogy füst száll ki a mosdóból.

Repülés közben e-cigarettázni is tilos

Az e-cigarettázás szabályairól a légitársaságok döntenek, a Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség (IATA) ajánlása szerint azonban az ugyanúgy tilos, mint a hagyományos módszer. Az indoklás szerint az e-cigarettázók látványának hatására más utasok is rágyújtanának, és ezzel növelik a kockázatát a szabályellenes magatartás kialakulásának. Az elektronikus cigarettát egyébként a kézpoggyászban lehet szállítani. A legtöbb légitársaság az ajánlásnak megfelelően tiltja az e-cigaretta használatát, ami a vécére is vonatkozik, a detektorokat pedig az eszközből kiáramló gőz is bekapcsolja.

Az incidens után 20 perccel a férfi agresszívvá vált, és megpróbálta megütni az egyik férfi légiutas-kísérőt. Egy utas segítségével megbilincselték, a pilóta pedig kiérőt tett az írországi Shannonban, ahol átadták Bochnert a rendőrségnek.

A gép repülési útvonala Forrás: Flightradar24.com

A renitens utas azzal védekezett, hogy az alvás elősegítésére ivott alkoholt, és nem emlékszik a tetteire. Ez azonban nem hatotta meg a bíróságot, amely 1000 euró (304 ezer forint) büntetést szabott ki rá.

Képünk illusztráció Forrás: AFP/Poppe, Cornelius

A Norwegian szóvivője a Daily Mailnek megerősítette a kitérőt. Az utas fenyegető magatartását elfogadhatatlannak tartotta, ezzel kapcsolatban a társaság zéró toleranciát tanúsít. Az incidens kétórás késést okozott, és 100 ezer euróba (34 millió forint) került a légitársaságnak – tette hozzá.

Egyre több a probléma

A részegen kötekedő utasok komoly problémát jelentenek a légitársaságoknak. A Thomas Cook járata tavaly novemberben például az angliai Manchesterből a kubai Holguínba vitt nyaralókat, de Bermudán kellett vesztegelniük három órát egy ilyen utas miatt. Idén februárban a Ryanair Rigából Dublinba tartó gépének kellett megszakítani az útját Dániában egy félmeztelenre vetkőzött, dühöngő utas miatt (erről videó is készült). Legutóbb pedig a Thomson Airways Londonból Cancúnba tartó járatán kellett megfékezni két utast, akiket Bermudán leszállítottak a gépről.

Szavazzon!

Ön szerint kellő mértékű volt a büntetés?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!