A Nexus 6P-t, ahogy neve is jelzi, a prémium kategóriába szánták. Az első fémvázas Google telefon 5,7 colos 1440p tűéles kijelzővel rendelkezik. A legújabb 64-bites 8 magos processzor, 3 GB RAM, hatalmas akkumulátor, 12,3M pixeles kamera mind belefért a 7,3 mm vastag telefonba, melyet akár 128 GB-os változatban is kérhetünk. A bemutatón elhangzottak szerint szinte minden téren lekörözi az Apple 6 Plus telefonját, így "egyértelmű választást jelenthet a leendő telefontulajdonosoknak”. Az olcsóbbik változat, a Nexus 5X a korábbi sima 5-ös feljavított verziójának tekinthetjük - írja reggeli hírlevelében az Equilor.
Mindkét telefon tartalmazza a Google új biometrikus beléptetőjét az Imprintet, mely a telefonok hátulján helyezkedik el és az ujjlenyomat leolvasás után egy szemvillanás alatt oldja fel a telefont. Az készülékek kezdő ára 499 és 379 dollár (140 ezer és 106 ezer forint) lesz.
Az előadáson szó volt még az új Chromecast 2-ről és a friss Android 6.0 szoftverről is. A kiszállítást a kezdő hat országban, valamint rendelések felvételét további 40 országban október második felétől kezdődik el.
Ugyanakkor a Google bevételeit tekintve a telefoneladásokból befolyó licenszdíjak csak kevesebb, mint 10 százalékot jelentenek. Így hiába teljesítenek az új készülékek jól, az Equilor elemzői szerint a negyedéves jelentésben nem fogunk hatalmas megugrást találni.
Az Apple és a Google a telefonpiac meghatározó vállalatai, mégis teljesen különböző piaci struktúrát követnek.
Az Apple prémium készülékekre fókuszál, ezeket fejleszti, gyártja, értékesíti megkérdőjelezhetetlen sikerrel.
Ezzel szemben a Google kézzelfogható tevékenysége egy kérdés köré épül: Mivel és mennyivel tudják növelni a keresőszolgáltatásuk látogatottságát? Bevételeik 90 százaléka innen származik. Ebből a szemszögből nézve
az Android szoftvertől kezdve a Youtube-ig mindent reklámszolgáltatásnak tekinthetünk,
amelynek csak idővel érezhetjük hatátát a piacon.
Azaz ha nem is számíthatunk 10 milliós eladási számokra, az Android, a rajta futó Google keresővel, idővel sokkal keresettebb lesz. Így az egymásra épülő hatások végül azt eredményezik, hogy még több ember nézi meg a Google hirdetéseit.
Láthatjuk, hogy a Google és az Apple konkurensek, de eltérő megoldásokat találnak a profitnövelés érdekében. A Nexus 6P és 5X telefonok kategóriájuk egyik legjobbjai, de vajon mennyivel fogják az Androidot idővel keresettebbé tenni? A válasz majd a részvényárfolyamban is tükröződik - vélekedik az Equilor elemző csapata.