Pluszpénzért sem adnak munkát a nőknek

Rózsaszín Bőrönd Expedíció: a barátnőm a japán börtönben tudta meg, hogy terhes!
Vágólapra másolva!
Japánban a kormány pénzt ígért azoknak a cégeknek, amelyek több nőt alkalmaznak vezető pozícióban, de 17 hónap alatt egy sem jelentkezett a programra. Az Egyesült Államokban még mindig férfiak töltik be a legnagyobb felelősséggel járó vezető pozíciókat, a nők előrelépési lehetőségei korlátozottak. Magyarországon a statisztikai hivatal adatai szerint kevés a nő vezető állásban, az elmúlt 10 évben a helyzet picit sem javult.
Vágólapra másolva!

Egyetlen cég sem jelentkezett arra a programra, amelyben pénzügyi támogatást ígértek azoknak a kis- és közepes vállalatoknak, amelyek vezető pozícióba neveznek ki nőket, ismerte el a japán munkaügyi minisztérium. A programot 2014 áprilisában indították, és 280 millió forintnyi jent szántak rá.

Sok cég szerint a program feltételei túl szigorúak voltak, írja a Quartz.com. A jelentkező cégeknek azt kellett volna vállalniuk, hogy legalább 30 órányi oktatást biztosítanak a dolgozóiknak a nemi egyenjogúság fontosságáról. A nők foglalkoztatására vonatkozó célszámokat maguk határozhatták volna meg. A minisztérium azt nyilatkozta, egyszerűsíteni fogják a követelményeket, és több pénzt ajánlanak majd.

Szükségük van a nőkre

Japán miniszterelnöke, Abe Sinzó azt a célt tűzte ki, hogy 2020-ra a vezető pozíciók 30 százalékát nőknek kell betölteni (ez most 8 százalék).

Japán gazdaságának komoly problémát okoz a társadalom elöregedése és az egyre kevesebb munkaerő,

a miniszterelnök szerint a nők jelentik Japán legrosszabbul kihasznált erőforrását.

A japán cégek pluszpénzért sem akarnak több nőt foglalkoztatni vezető állásban Forrás: Thinkstock

A férfiak nem segítenek

Egész Ázsiában a japán nők munkalehetőségei a legszűkebbek. Ráadásul

a japán férfiak vesznek részt a legkevésbé a házimunkában az összes fejlett ország közül.

A japán nők 70 százaléka legalább egy évtizedig nem dolgozik az első gyermeke megszületése után, ez az arány az Egyesült Államokban csak 30 százalék.

Szavazzon!

Ön szerint Magyarországon támogatni kellene a nők foglalkoztatását?

A fontosabb pozíciókat a férfiak viszik

A helyzet az amerikai vállalatok vezetésében sem rózsás, derül ki a Leanin.org és a Mckinsey tanácsadócég közös felméréséből. A vezető beosztású férfiak általában olyan pozíciókat töltenek be, amelyekben közvetlen felelősségük van a vállalat működésében, míg a nők jellemzően a működést támogató feladatokat látják el a személyzeti és jogi osztályokon, írja a Fastcompany.com.

Amerikában a fontosabb vezető pozíciók a férfiaké Forrás: Thinkstock

Kevesebb a lehetőség és az ambíció

A vizsgálat tanúsága szerint a nők előrehaladását két tényező fékezi. Az egyik az, hogy már középszinten kevésbé kerülnek a legnagyobb felelősséggel járó pozíciókba, ezért később szűkülnek az előrelépési lehetőségeik. Annak a valószínűsége, hogy egy nő a cég közvetlen menedzsmentjében előrelépjen, szintről szintre egyre kisebb.

A másik, hogy

a nők kevésbé ambiciózusak, mint a férfiak.

Középvezetői szinten a nők épp annyira vágynak az előléptetésre, de felsővezetői szinten ez a törekvésük egyre csökken. A megkérdezett nők különböző okokat mondtak arra, miért nem vágynak a hierarchia csúcsára: nem akarják a pozícióval járó állandó stresszt és nyomást, illetve nem akarnak a család és a munka közt egyensúlyozni.

Az, hogy van-e gyerekük, vagy sem, nem befolyásolta a nők válaszait. És a magabiztosság sem hiányzott belőlük, a nők épp annyira gondolták, hogy sikeresek lennének felsővezetői pozícióban, mint a férfiak, és a munkatársaik támogatásában is pont annyira bíztak.

A nők nem vágynak a stresszre Forrás: Thinkstock

Nem érzik a lehetőségeket

A nők előrejutását nehezítheti, hogy nem érzékelik a lehetőségek meglétét. Ugyan a cégek háromnegyede azt nyilatkozta, hogy a nemi egyenjogúság fontos számukra, a dolgozóknak csak a fele gondolta így. A férfi dolgozók 70 százaléka szerint fontos a nemi egyenlőség, de csak 12 százalékuk gondolta úgy, hogy a nőknek kevesebb lehetőségük van, mint a férfiaknak.

Ugyanannyi pénzt kellene adni a nőknek

A jelentés tanácsokat is megfogalmaz az egyenjogúság előmozdítására, többek közt a következőket:

  • A felsővezetőknek nyíltan elő kell segíteniük a tehetséges női alkalmazottak előrehaladását.
  • A cégeknek pénzt kell fordítaniuk az egyenjogúság elérésére, elsősorban azzal, hogy a nőknek is ugyanakkora fizetést adnak, mint a férfiaknak.
  • Egyértelműen meghatározott célszámokat kell meghatározni a nők foglalkoztatására, és azokat be is kell tartani.
  • A felvételi eljárásból ki kell küszöbölni a nemi aszimmetriát.

Szavazzon!

Ön szerint Magyarországon a nők nehezebben jutnak vezető pozícióba?

A nők hűségesebbek

A vállalatoknak megéri több nőt alkalmazniuk, ha másért nem, a hűségük miatt, ez is kiderült a kutatásból. A nő alelnökök 20 százalékkal kisebb valószínűséggel hagyják ott a munkáltatójukat, mint a férfiak. Magasabb pozíciókban a nők már 50 százalékkal kisebb valószínűséggel váltanak, mint a férfiak.

Magyarországon az államnál vezetnek a nők

Magyarországon a felsővezetői körben egyértelmű a férfiak túlsúlya, és ez mit sem változott az elmúlt 10 évben, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentésében, amiben a legutóbbi népszámlálás eredményeit elemzik. Ráadásul

a vezető beosztású nők nagy része a közigazgatásban vagy valamilyen közszolgáltatásban dolgozik,

a férfiaknál ez az arány sokkal alacsonyabb.

Női vezetőt Magyarországon szinte csak a közigazgatásban találni, ahol amúgy is nagyon sok nő dolgozik Forrás: MTI/Oláh Tibor

A nők majdnem 40 százaléka alkalmazottként dolgozik szakképzett irodai, kereskedelmi és szolgáltatási foglalkozásokban, 20 százalékuk az alsóvezetői és alsó szintű értelmiségi, hivatalnoki munkakörben. A nők tömörülése 10 év alatt valamelyest súlyosabb is lett, írja a KSH, a férfiaknál viszont egyenletesebb az eloszlás, ráadásul a változás a kiegyenlítődés irányába mutat.

Egy olyan terület van, ahol a nők dominálnak: az alsó szintű értelmiségiek, beosztott hivatalnokok csoportjában 70 százalék a részesedésük.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!