Pimaszságról beszélt Lázár János

Lázár János
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter
Vágólapra másolva!
Utolsó Kormányinfóját tartotta Giró-Szász András. A lemondott államtitkár két hét múlva már nem áll a pulpitusra Lázár János mellé. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint külföldi érdekcsoportok fogtak össze a magyar föld ellen, de mindenképpen megvédik azt. Ha bebizonyosodik az ellene felhozott vád, akkor Kovács Béla EP-képviselő "nagyon nagy" nemzetbiztonsági kockázatot jelent.
Vágólapra másolva!

Az Országvédelmi Alapból nemrég elkülönített 25 milliárd forint egy része valóban a menekültkérdés kezelésére megy el - mondta az Origo kérdésére Lázár János.

A Közgépnek kell akciótervet készítenie, hogy miként gondoskodik azokról, akiket most elküld, mert az elmúlt évek beruházásai nyomán

van ott erre elég pénz

- hárította el Lázár az Origo kérdését, miszerint segít-e a kormány a Közgépnél a csoportos létszámleépítéssel érintett 350 munkavállaló helyzetének enyhítésében.

Percről percre

Az Origo percről percre közvetítette a 27. Kormányinfót is.

Mocsait is meghívják

A kormány készen áll, hogy segítsen a Testnevelési Egyetem csütörtök hajnalban leégett atlétikai csarnokának pótlásában, a felsőoktatási intézmény fejlesztésében - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. Jelezte, hogy a jövő keddi kormányülésre meghívják Mocsai Lajost, az egyetem rektorát. Hozzátette azt is, hogy a hajnali tűz okozta anyagi kár jelentős, több milliárd forintos.

Lázár János: Mocsait is meghallgatja a kormány Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Határzár

A kormány a következő napokban hozhat döntést a horvát zöldhatár lezárásáról, a határzárnak technikai akadálya nincs - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János tájékoztatása szerint Orbán Viktor kormányfő csütörtöki brüsszeli tárgyalásain és a következő napok egyeztetésein múlik, hogy a kormány milyen döntést fog hozni.

A kormány kész és képes a zöldhatár lezárására

és a jogi és élőerős védelemre a horvát szakaszon is - fogalmazott a tárcavezető, aki köszönetet mondott a kerítés építésében részt vevőknek és a Visegrádi Négyeknek a határvédelemben nyújtott segítségükért. Lázár János arról is beszámolt, hogy december közepéig születhet döntés az uniós kvótákkal szembeni fellépésről.

Földeladás

November 16-án kezdődnek az eladásra kínált állami földek nyilvános árverései - közölte Lázár János. A tárcavezető elmondta, hogy az árverések hat megyében kezdődnek meg, az ezekben értékesítendő földparcellák adatait - például a helyrajzi számokat és az árakat - várhatóan még csütörtök este nyilvánosságra hozzák.

Indul a földeladás is Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Lázár János hangsúlyozta, a kormány az árveréseken szeretné a legjobb árat elérni. Az áron alul értékesítést elképzelhetetlennek nevezte. Arról is beszámolt, hogy a földvásárlásokhoz a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) összesen 150 milliárd forintos hitelkeretet biztosít. A húszéves futamidejű hitel első tíz évében - a jegybank növekedési hitelprogramjának keretében -

a kamat mértéke 1,95 százalék lesz,

és a második tíz évben is kamattámogatott hitelt ad majd az MFB - ismertette. A kölcsön összege minimum 3 millió, maximum pedig 300 millió forint lehet.

Adóreform

Átfogó adóeljárási reformot tervez a kormány a Miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatása szerint. Lázár János arról számolt be, hogy rövidesen a parlament elé kerül az adóhatóság szervezeti átalakítására vonatkozó javaslat, emellett készül egy 2017-2018-tól hatályos, adótartalmi változásokat hozó reform is.

Giró-Szász András most vett részt utoljára a Kormányinfón Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Hangsúlyozta, a versenyképesség javítása érdekében is

elengedhetetlen egy szolgáltató adórendszer bevezetése,

ami nem ellenfelet, hanem partnert lát az adózókban. A tárcavezető áttörésként beszélt arról, hogy január 1-jétől elektronikusan is lehet ügyeket intézni a közigazgatásban.

Csak visszatérítendő támogatás lesz

Lakossági energetikai korszerűsítésekre a következő időszakban csak visszatérítendő támogatás áll majd rendelkezésre - közölte a Miniszterelnökség vezetője. Lázár János azt mondta a 2020-ig tartó európai uniós költségvetési ciklusról beszámolva, hogy az Európai Bizottság új jogszabályai nem teszik lehetővé a vissza nem térítendő támogatásokat a lakossági energetikai korszerűsítés területén. A visszatérítendő - de kamatmentes - támogatásra összesen százmilliárd forintot fog biztosítani a kormány, a fejlesztési bank pedig hitelez majd, de ehhez önerőre is szükség lesz.

A miniszter jelezte ugyanakkor, hogy jelentős célnak tartják a közösségi létesítmények, például kórházak, iskolák, óvodák energetikai korszerűsítését, hogy csökkenjenek a fenntartási költségek.
Lázár János ezenfelül elmondta, hogy a következő két hétben

társadalmi konzultációt folytatnak majd a 2020-ig tartó EU-s ciklus pályázatairól.

Megerősítette egyúttal azt a kormányzati szándékot, hogy Budapest és Pest megye külön régió legyen az EU-s pénzek elosztása szempontjából.

Beavatkozás

A kormány az Altus-üggyel kapcsolatos iratok nyilvánosságát kéri, és tiltakozik a zárt bizottsági meghallgatások ellen - jelentette ki Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter arra utalt, hogy csütörtökön zárt ülésen hallgatják meg Walter Deffaa-t, az Európai Bizottság (EB) Regionális és Várospolitikai Főigazgatóságának vezetőjét.

Gyurcsány Ferenc is előkerült a Kormányinfón Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Furcsának minősítette, hogy az EB rendszeresen számon kéri a transzparenciát Magyarországon, most viszont titkolózik.

A kormány még az iratbetekintés lehetőségét sem kapta meg

- mondta. A tárcavezető értékelése szerint Gyurcsány Ferenc cégének támogatása beavatkozás a magyar belpolitikába, és ez ellentétes az EU alapokmányaival. Hozzátette, reméli, hogy az EP kellő figyelmet fordít erre.

Pimaszság

André Goodfriend nemrég megjelent, Magyarország számára készített ajánlásairól is kérdezték Lázár Jánost. A miniszter azt válaszolta: nagyon sajnálja, hogy van olyan diplomata, aki politikai befolyásolásra használja a munkáját. Kifejezetten pimasznak gondolom a volt amerikai diplomata kijelentéseit - mondta Lázár.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!