Vak pár botorkál a feltört járdaszigeten. A pásztázó fehér bot hegye mindenütt betondarabokba, fémkordon rácsaiba ütközik.
A fonódó villamos építésével járó útbontások miatt már nemcsak járni, élni is egyre nehezebb a Bécsi út elején.
A kegyelemdöfést a Főgáz vitte be
az itt élőknek, amikor november 2-án négy társasházban is leállította a szolgáltatást, helyi "tömörítési hibák", magyarul gázszivárgás miatt. Emiatt több százan maradtak fűtés nélkül.
A legrosszabbul talán a 92. szám alatti lakók jártak, ahol a Főgáz tájékoztatása szerint
november 23-ig biztosan hidegek lesznek a fűtőtestek.
"Kétszázan élünk itt, de egy szót sem szóltak nekünk arról, hogy holnaptól annyi a gáznak, csak napokkal később tűztek ki egy tájékoztatót.
Képzelheti, milyen fazékból mosakodni,
és órákat várni, hogy az egész család lefürödjön" – panaszkodott egy harmincas nő, akit a szeles, ételszagú lépcsőházban értünk utol.
Az asszony elmondta, jobb híján villanyradiátorral, rezsóval pótolják a fűtést, de jó, ha 17-18 fokra fel tudják melegíteni a szobákat. Ráadásul a túlterhelés miatt kiégtek a biztosítékok, fél napig áram sem volt a társasházban. A kisgyerekes családok közül
többen elköltöztek a leállás idejére,
de ezt nem mindenki teheti meg – a ház idős lakói sem, akiknek egy megfázás is végzetes lehet.
A lakók a szolgáltatás hiánya miatt a Főgázt vagy a fonódó villamos építésének csúszását is emlegetik, a legnagyobb indulatokat azonban a helyi képviselet állítólagos nemtörődömsége váltotta ki.
Többektől hallottuk, hogy hiába kérték azonnal rendkívüli közgyűlés összehívását, a Pyramidon erre csak november csak 12-ére adott időpontot, a cég képviselőjéről pedig "lepattantak" a panaszlevelek, telefonhívások.
A lakók azt sem tudhatták meg, hogy pontosan hol szivárog a gáz, azt viszont
tényként közölték velük, hogy a ház összes felszálló vezetékét ki kell cserélni,
ami több mint 5 millió forintba kerül majd.
Kérdéses, hogy a 92-es társasház lakói miért csak az utolsó pillanat után szembesültek a gázos helyzettel: a Főgáz állítja, már október 19-én értesítette a közös képviseleteket, hogy felkészülhessenek a csapok lezárására – a Pyramidon viszont csak november 5-én tájékoztatta a lakóközösséget. Három nappal az esemény után.
Megkerestük a közös képviselő céget is: telefonon annyit mondtak, hogy
ők mindenkit megfelelően tájékoztattak,
ezt azonban írásban nem voltak hajlandóak megerősíteni.
A lakóközösség azért is dühöng, mert a Pyamidon szerintük önhatalmúlag döntött arról, hogy a vezetékcserével a Főgáz alvállalkozóját bízzák meg. A képviselet ugyan a legolcsóbb ajánlatot fogadta el, de a helyiek abban sem biztosak, hogy tényleg ekkora beruházásra lenne szükség.
Már csak azért sem, mert
tudják, mi történt a szomszédban.
A 90-es szám alatt is lezárták a gázt közel száz lakásban, az első vállalkozó pedig szintén teljes csőcserét javasolt.
A gondnok viszont ezt nem hagyta annyiban, személyesen ellenőrizte, hogy a szakértők minden vezetéket és lakást megvizsgáljanak. Végül 50 ezer forintból, egy hét alatt vissza is lehetett kapcsolni a szolgáltatást, a vezetékek felújítása nélkül.
"Na, nálunk ilyen nem volt, a pincében méricskéltek valamit. Erre mondta aztán, a mi gondnokunk, hogy az egész felszálló hálózatot cserélni kell" - mondta Katalin.
A harmadikon lakó nő a hideg ellenére is marad,
fogyatékos lányát nem akarja kitenni a költözéssel járó traumának.
"A szobájában villanykályhával fűtünk, mert rossz a vérkeringése, a lakás más pontjain viszont alig van 17 fok" – jegyzi meg az asszony, aki bízik benne, hogy a lakók összefognak, és végül megválnak a szerintük hanyag közös képviselettől.
Hogy a hetekig tartó fagyoskodásért ki a felelős, nem egyértelmű. A Főgáz a budai fonódó projekt csúszását emlegeti: alkalmazkodniuk kellett a generálkivitelező többször módosított ütemtervéhez, ezért április helyett csak a fűtési szezonban láthattak hozzá a Bécsi úti gázvezeték cseréjéhez, illetve a gázszivárgások megszüntetéséhez.
A BKK viszont cáfolja, hogy a Főgáz a fonódó csúszása miatt zárta volna el most a gázcsapokat, szerintük a villamoshálózat építése az előzetes ütemterv szerint zajlik. "A közműkiváltási munkákkal a kivitelező időben végzett (...) az építkezés ezen szakaszától kezdve a Főgáz feladata a házakba vezető mellékvezetékek újrakötése" - írta a társaság.
A BKK hozzátette, szerencsétlen helyzet, hogy a gázszivárgásokra csak most derült fény, de
egy olyan méretű beruházásnál, mint amilyen a fonódó építése, nem lehet minden közműcserét nyáron elvégezni.
A Főgáztól megtudtuk, a 88-as és 90-es számú társasházakat időközben már visszakapcsolták a hálózatra. A 95-ös szám alatt november 13-án bekapcsolják a fűtést, a 92-es számú társasházba viszont csak november 23-án térhet vissza a meleg.