Vágólapra másolva!
Sinisa Mihajlovic, az AC Milan labdarúgócsapatának vezetőedzője biztos benne, hogy a szezon végéig folyamatosan téma lesz az esetleges menesztése.

A szerb szakember állása már egy ideje veszélyben forog, ám a hétvégi, AS Roma elleni döntetlennel, illetve az Olasz Kupában szerdán elért Carpi elleni sikerrel és elődöntőbe jutással most egy időre biztonságban érezheti magát.

"Ez volt sorozatban a harmadik meccs, hogy a munkám volt a tét, és szerintem ez így lesz a szezon végéig" - mondta Mihajlovic a 2-1-es kupagyőzelem után. - "Nem könnyű helyzet, ám megéltem már ennél rosszabb dolgokat is az életem során.

Szinisa Mihajlovics Forrás: AFP/Andreas Solaro


Az olasz futball egyik legpatinásabb együttese évek óta gyengélkedik, az elmúlt két szezonban nem tudott nemzetközi kupaszereplést érő helyen végezni,

és jelenleg is csak a nyolcadik a Serie A-ban.

Az együttestől az elmúlt két évben három edzőt is menesztettek.

Mihajlovic a Carpi legyőzését követően azt is elmondta, hogy továbbra is keményen, emelt fővel dolgozik tovább együttesével, mely szerinte minden ellenkező híreszteléssel ellentétben egységes.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!