Amerikán a világ szeme

kilátás pénzügy befektetés tervezés előrelátás jövő
Vágólapra másolva!
Az amerikai gazdasággal kapcsolatos várakozások mozgatják ma a piacokat: a kiskereskedelemről, az iparról, a termelői árakról és a fogyasztók várakozásairól is jelennek meg adatok. Itthon az építőiparról valamint a mezőgazdasági áralakulásról közölnek statisztikákat. – Ez vár ránk ma!
Vágólapra másolva!

Bár a világ legnagyobb gazdasága bővül, a foglalkoztatás folyamatosan nő, mégis visszafogottak a kiskereskedelem emelkedésével kapcsolatos várakozások az Egyesült Államokban. Ahogy több elemző is kiemelte: a recesszió idején

megváltoztak az amerikai fogyasztási szokások:

megfontoltabbá vált a lakosság. Éves távlatban az elemzők decemberre 1,65 százalékos emelkedést várnak az egy hónappal korábbi 1,4 százalék után. Havi összevetésben 0,1-0,3 százalék között szóródnak a becslések a novemberi 0,2 százalékot követően. Utóbbi adat az autóeladások nélkül 0,2 százalék lehet az elemzői modellek szerint a megelőző 0,4 százalék után.

A tengerentúlra figyelnek a befektetők Forrás: 123rf.com

A decemberi termelői árindex a szakértői üveggömbök szerint havi alapon 0,2 százalékos csökkenést mutathat. Az ipar kibocsátása az esztendő utolsó hónapjában 0,2 százalékkal csökkenhetett az egy hónappal korábbi 0,6 százalékos zsugorodás után az előrejelzések alapján.

A fogyasztói várakozásokban azonban idén már jöhet némi javulás:

a Michigani Egyetem közzéteszi a fogyasztói bizalmi idenxét. A piaci szereplők várakozása szerint, a mutató a decemberi 92,6 pontról 93-ra kúszhatott januárban.

Megtudjuk elindultak-e az építkezések

Itthon a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az építőipari termelés és a mezőgazdasági árak novemberi adatait teszi közzé a szokásoknak megfelelően reggel 9-kor.

Októberben az építőipari termelés 7,8 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakának adatától, ezen belül az épületek építése 18,4 százalékkal emelkedett, az egyéb építmények építése 23,5 százalékkal esett. Az előző hónaphoz képest az építőipar termelése 7,6 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok szerint. Az év első tíz hónapjában az építőipari termelés 3,1 százalékkal bővült.

Forrás: MTI/Balaton József

A mezőgazdasági termelői árak 4,8 százalékkal emelkedtek ugyanezen időszakban. A növényi termékek ára 12,2 százalékkal nőtt, az élő állatok és állati termékeké pedig 5,9 százalékkal mérséklődött. A gabonafélék ára 12, a burgonya ára 9, a gyümölcsféléké pedig 26 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Az év első tíz hónapjában 2,3 százalékkal csökkentek a termelői árak az előző év azonos időszakához viszonyítva, ezen belül a növényi termékek árai 2 százalékkal nőttek, az élő állatok és állati termékek árai 8,8 százalékkal mérséklődtek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!