Úgy tűnik, Hosszú megállíthatatlan lesz Rióban

Hosszú Katinka 2015 Kazany
Kazany, 2015. augusztus 9. A győztes Hosszú Katinka megpuszilja aranyérmét a 400 méteres vegyesúszás eredményhirdetésén a kazanyi vizes világbajnokságon 2015. augusztus 9-én. A versenyző megvédte világbajnoki címét. MTI Fotó: Kovács Anikó
Vágólapra másolva!
Az elmúlt időszak időeredményei alapján szinte kizárt, hogy bárki is veszélyeztetné Hosszú Katinka riói olimpiai bajnoki címét 200 vegyesen, de 400-on is csak a kétszeres olimpiai címvédő kínai csodalány, Je Si-ven szoríthatja meg egy nagy és váratlan feltámadással. Közben beeshet még Hosszúnak egy-egy dobogós hely 100 és 200 háton.

Hosszú Katinka a minapi austini versenyen megmutatta: a hazai szövetséggel zajló konfliktusa nem zavarta meg annyira, hogy a teljesítményéért kelljen aggódnunk. 200 nappal az olimpia előtt számba vettük, mire számíthatunk tőle Rióban.

Az olimpián hét napja lesz arra, hogy a londoni csalódás után valóra váltsa élete álmát, és ötkarikás aranyérmet nyerjen: az úszótornát augusztus 6-tól 13-ig rendezik.

Londonban dobogóra sem sikerült állnia:

400 vegyesen negyedik lett, 200 vegyesen pedig nyolcadik. 200 pillangón nem került döntőbe, kilencedik lett, csakúgy, mint a 4x200 méteres gyorsváltó tagjaként.

Hosszú élete nagy szerencséjének tartja, hogy Londonban lecsúszott a dobogóról, és utána edzőt váltott Forrás: MTI/Illyés Tibor

Eddig nyolc számban szerzett kvótát (200 gyors, 400 gyors, 800 gyors, 100 hát, 200 hát, 200 pillangó, 200 vegyes, 400 vegyes), de az ő esetében nem túlzás kijelenteni, hogy

abban a számban indul el, amelyikben csak akar,

hiszen – a mellúszást leszámítva – bármelyikben képes lehet A szintidőt úszni.

Az olimpia úszóprogramja és Katinka lehetséges számai:

Kattintson a táblázatra a nagyobb méretért Forrás: Origo

EF=előfutam, KF=középfutam, D=döntő
Félkövérrel azok a számok, amelyekben Hosszú Katinka szerintünk indulni fog.

A riói úszóversenyek rögtön Hosszú Katinka egyik fő számával rajtolnak majd: a 400 vegyes középfutamait és a döntőt is ekkor rendezik, a 100 pillangó őt nem érinti.

Óriási esélye van a győzelemre 400 vegyesen, de azért érdemes megnézni az időeredményeket, az utóbbi négy év legjobbja ugyanis messze nem az övé. A világcsúcsot Je Si-ven tartja, a kínai Londonban 4:28.43-mal nyert, úgy, hogy az utolsó 50 méteren

gyorsabb volt, mint a férfiak úszókirálya, Ryan Lochte.

Je Si-ven az olimpia óta semmilyen komoly címet nem nyert, a 2013-as vb-n például csak hetedik lett ebben a számban. 2014-ben megnyerte ugyan az ázsiai játékokat, az ideje viszont gyenge volt (4:38.21). A tavalyi vb-n sérülés miatt nem tudott döntőt úszni, de a 200 vegyesen mutatott formája alapján valószínűleg nem is zavart volna sok vizet.

Kazanyban 200 vegyesen világcsúccsal, 400 vegyesen sokáig világrekordrészidőn belül úszva nyert Forrás: MTI/Kovács Anikó

A második legjobb idő 400-on az ausztrál Stephanie Rice-é, aki 2008-ban Pekingben mindkét vegyes számban világcsúccsal győzött (400-on 4:29.45-tel), és még mindig csak 28 éves. 2011 óta azonban ő sem ért el számottevő eredményt (akkor 400-on vb-bronzérmes volt). A harmadik legjobb idő a zimbabwei Kirsty Coventryé, a 4:29.89 Pekingben csak az ezüsthöz volt elég. Katinka Rómában, 2009-ben úszott 4:30.31-es ideje a negyedik a ranglistán. A formáját jól tartja, a kazanyi vb-n 4:30.39-cel nyert, sokáig a világcsúcsrészidőt is verve.
Tippünk: Hosszú megnyeri a számot.

A második napon lesznek a 400 gyors előfutamai és a döntő is, illetve a 100 hát elő- és középfutamai. 400 gyorson van egy rövidpályás Eb-ezüstje 2015-ből, az utóbbi tíz évben a világ 37. legjobb idejét sikerült csak elérnie, így itt nincsenek igazán vérmes reményei. 100 háton volt már vb-aranyérmes is rövid pályán (2014, Doha), és 2006 óta övé a 8. legjobb idő.

2014 óta viszont csak ketten úsztak nála gyorsabban:

Az ausztrál Emily Seebohm és az amerikai Missy Franklin. Ez is lett a tavalyi vb végeredménye, Hosszú Kazanyban bronzérmet nyert. Csakhogy a nemrég befejeződött austini versenyen megmutatta a négyszeres olimpiai bajnok Franklinnek, hogy le tudja őt győzni ezen a távon.
Tippünk: a bronzérem az olimpián is összejön.

A harmadik napon rendezik a 200 gyors és a 200 vegyes elő- és középfutamait, a döntőket másnap tartják, így – mivel két kemény, fárasztó távról van szó –

elképzelhető, hogy az Iron Lady a biztonság kedvéért csak a vegyesen indul,

ahol minden riválisánál több esélye van az aranyéremre. Pedig 200 gyorson van rövidpályás vb- és Eb-ezüstje is – itt az utóbbi tíz évben a 11. legjobb időt érte el, 2014 óta pedig négyen úsztak csak nála gyorsabban.

2014-ben a világ legjobb úszójának választották Forrás: MTI/Kovács Anikó


200 vegyesen viszont ő a világcsúcstartó 2:06.12-vel,

régóta a közelébe sem ért senki,

ez az idő még a Londonban a rövidebbik vegyestávon is olimpiai aranyat nyert Je Si-venénél (2:07.57) is másfél másodperccel jobb.

Azért ott van még az a Maya Di Rado, aki 400 vegyesen ezüstérmes lett Hosszú mögött a tavalyi vb-n, a minap Austinban pedig megelőzte őt – igaz, egy másik számban, 200 háton.

Érdekesség, hogy a korábbi világcsúcstartó amerikai Ariana Kukors 26 évesen már nem úszik, ő 2:06.15-tel nyerte meg a 2009-es római vb-t – többek között a bronzérmes Hosszú Katinkát megelőzve. A magyar úszó Kukors rekordját adta át a múltnak Kazanyban.
Tippünk: Hosszú aranyérmet nyer.

Katinkából London óta igazi számhalmozó lett

Az olimpia után szakított az edzőjével, Dave Salóval, és Rióra edzőjével-férjével, Shane Tusuppal készül, méghozzá fantasztikus eredményeket elérve. Hosszú bebizonyította, hogy tényleg nagyon sok számban a világ legjobbjai közé tartozik.

400 vegyesen az utóbbi hat évben (2009-ben, 2013-ban és 2015-ben) három aranyérmet nyert, igaz, még a Salo-érában, 2011-ben csak 15. lett Sanghajban. 200 vegyesen a római bronz (2009) után Sanghajban (2011) hatodik, Barcelonában (2013) és Kazanyban (2015) viszont egyaránt világbajnok lett. Hét és három éve 200 pillangón lett vb-harmadik, a tavalyi világbajnokságon pedig 200 háton sikerült a dobogó legalsó fokára felállnia.

A tavalyi vb-n összesen hét számban indult: 200 és 400 vegyes, 100 és 200 gyors, 100 és 200 hát, valamint 200 pillangó. Az esemény előtt azt mondta, nem szeret arról beszélni, hogy melyik a fő száma, mert akkor mindenki azt várja tőle, hogy majd abban nagyon megmutatja. „Számomra pont az az élvezet, hogy ennyi mindenben indulok, és mindegyiket más miatt szeretem. A vegyest ezer éve úszom, már csukott szemmel is végig tudok menni a távokon; a hát nagyon új, az ellenfelek is újak, két éve (2012-ben) indultam először, akkor az nagy meglepetés volt, ma már talán nem az, de itt tényleg az újdonság a vonzerő. A kétszáz pillangón már kétszer voltam vb-bronzérmes, az is közel áll hozzám, a kétszáz gyors pedig azért érdekes, mert rengetegen indulnak, és annyira szoros a mezőny, hogy tényleg bármi lehet, nagyon izgalmas.”

Ha már lesz két érme – közte legalább egy arannyal –, akkor biztos, hogy mindent bátran bevállalva fog úszni az utolsó napokon.

Ha a 200 pillangót elengedi a vegyes miatt, és nem döntőzik az ötödik napon, akkor besegíthet a 4x200-as gyorsváltónak.

Másnap 200 háton úszhat egy jó elő- és középfutamot, a célja hasonló lehet, mint tavaly Kazanyban, ahol vb-bronzérmet szerzett. A középdöntőben 2:06.18-cal megdöntötte Egerszegi Krisztina magyar csúcsát, ráadásul ennél az időnél a londoni olimpiát is beleszámítva csak hárman tudtak jobb időt úszni. Franklin 2:04.06-os világrekordot döntött a 2012-es ötkarikás fináléban, a második legjobb idő Emily Seebohm kazanyi vb-aranyat érő 2:05.81-es eredménye. Az orosz Anasztaszja Fesikova 2:05.92-vel lett Londonban ezüstérmes, Katinka vb-győzelmet jelentő legjobb ideje négy éve olimpiai bronzhoz lett volna elegendő.

A bronzérem simán összejöhet Rióban is.

A magyar úszónő olimpiája a 4x100 méteres vegyesváltóval zárulhat az úszóversenyek hetedik napján.

Szavazzon!

Ön szerint hány aranyat nyer Rióban?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!