Miért derogál Hosszú Katinkának az országos bajnokság?

Hosszú Katinka, úszás
Austin, 2016. január 17. Hosszú Katinka a női 400 méteres vegyesúszás döntőjében az austini nemzetközi úszóversenyen 2016. január 16-án. (MTI/AP/Stephen Spillman)
Vágólapra másolva!
Hosszú Katinka megint kiakasztotta az úszószövetséget, ezúttal azzal, hogy talált jobb elfoglaltságot az országos bajnokságnál. Pedig most már van olyan medence, amit tavaly hiányolt. Nincs viszont igazi vonzerő: sem pénzdíj, sem valódi tét. 

Kiss László szövetségi kapitány kedden azt mondta, a magyar úszósportban van egy olyan íratlan aranyszabály, amely szerint egy adott világverseny előtt az úszóknak el kell indulniuk az országos bajnokságon (ob). A szakember hozzátette, harminc éve nem fordult elő, amit Hosszú Katinka tervez: az ob kihagyása. Az úszónő a döntését a Magyar Olimpia Bizottságon keresztül üzente meg a szövetségnek, és azzal érvelt, hogy nem szeretné megszakítani az amerikai edzőtáborozását.

Nem lesz szankció

A kapitány által említett szabály valóban íratlan, így a világbajnok tényleg megteheti, hogy nem jön haza, és mégis ott lesz az Eb-n. Az Origo úgy tudja, éppen ezért a Magyar Úszószövetségnél nem tervezik, hogy bármilyen szankciót alkalmazzanak vele szemben. (A távolmaradásával nagyon rosszul jár még a klubja, a Vasas, hiszen elesik a jó eredményekért járó pontoktól és az érte járó támogatásoktól, de az egyesületnél kérdésünkre nem akartak erről semmit mondani.)

A tavalyi ob-n 100 háton indult csak, idén egyetlen számban sem - a győri közönség nagy bánatára Forrás: MTI/AP/Stephen Spillman


Pedig a rövidpályás ob-hoz tavaly nem így állt a szövetség: kötelezte az úszókat, hogy vegyenek részt rajta, ha a netanyai Eb-n indulni szeretnének. Hosszú Katinka akkor be is nevezett, méghozzá az összes számban – és csak egyet nem nyert meg, a 800 gyorsot.

A bemelegítő medence volt a hibás

Tavaly az 50 méteres medencében rendezett ob-n is ott volt, azt ugyanúgy Győrben tartottak, mint a mostanit. Igaz, mindössze egyetlen számban (100 háton) indult, a többitől visszalépett. Akkor így indokolta a döntését: "nincs megfelelő bemelegítőmedence, ez

Szeretném, hogy minél hosszabb pályafutásom legyen, és majd a 2017-es budapesti vb-n is egészségesen és teljes erővel tudjak előttetek, a számomra rengeteg pluszerőt adó magyar közönség előtt versenyezni."

A bemelegítőmedencét tavaly csak Hosszú tartotta veszélyesnek Győrben Forrás: MTI/Kovács Anikó


Az említett probléma időközben megoldódott, hiszen ma már van Győrben bemelegítőmedence, Hosszú idén mégsem indul el - egy számban sem.

Vajon miért nem?

Az említett tavalyi nagymedencés ob-n a visszalépése után azt is írta: "Ez számunkra egy nagyon nehéz döntés volt, mivel

de a hosszú távú céljaink érdekében ez volt a legokosabb döntés."

Ezek után Győrből rögtön Bukarestbe utazott, ahol részt vett egy pénzdíjas versenyen (a fődíj 10 ezer euró volt).

Idén sem lesz ez másképp.

Az április 12. és 16. közötti ob-val szinte egy időben, április 14. és 16. között rendezik az Arena Pro Swim Series pénzdíjas versenyét az Egyesült Államokban, Mesában. Hosszú ennek a sorozatnak a rendszeres résztvevője, és a verseny honlapja szerint a pontversenyben jelenleg Katie Ledecky mögött holtversenyben a második helyen áll.

Össze kell fognunk

Az úszószövetséggel hónapok óta felemás viszont ápoló úszónőnek már a tavaly júniusi ob idején is volt egy olyan megnyilvánulása, amelyben hiányolta a közös kommunikációt a vezetőkkel. "Tudom, hogy mi, úszók vagyunk tulajdonképpen a versenyek főszereplői, pont ezért is tartom nagyon fontosnak, hogy a mi véleményünket is kikérjék az edzőkkel és a klubokkal együtt, hogy a lehető legjobb teljesítményeket tudjuk elérni" - célzott ezzel ismét vélhetően a bemelegítőmedence hiányára. "Össze kell fognunk, a Magyar Úszószövetségnek, az edzőknek és természetesen az úszóknak, hogy a magyar úszás továbbra is országunk egyik legsikeresebb sportja legyen!" – írta a Facebookon.

Hosszú Katinkát el lehet ítélni azért, hogy egy pénzdíjas versenyt választ az ob helyett, de értelme nincs – még akkor sem, ha a sportág többi nagyágyúja, Gyurta Dániel vagy Cseh László másképp tesz –, hiszen ebből él. Az más kérdés, hogy nyíltabban felvállalhatná, ha tényleg ezért hagyta és hagyja ki tavaly és idén is a viadalt.

Hosszú sokszor elmondta már, hogy az ő felkészülése különbözik a többiekétől, a folyamatos versenyzésre épül. Márpedig könnyen lehet, hogy egy pénzdíjas külföldi versenyen erősebb a mezőny, mint a magyar bajnokságon, ahol adott esetben csak 2-3 számban van igazi ellenfele.

Vagy pénz kell, vagy tét

A szövetség számára akár tanulság lehet, hogy az úszás professzionalizálódásával az eddiginél komolyabb ösztönzők szükségesek egy országos bajnokságon is. Ha eurótízezrek nincsenek erre a célra, akkor lehetne valódi tétje a versenynek.

Mondjuk egy világverseny kvótájának a megszerzése.

Az Egyesült Államokban, például, jóval nagyobb a presztízse az országos bajnokságnak, hiszen a világversenyek előtti válogató szerepét tölti be, és számonként a legjobb két úszó szerzi meg a kvótát. Nálunk ezzel szemben mindegy, hol ússzák meg a versenyzők jelen esetben az olimpiai szintet.

Igaz, azért lehetne probléma idehaza a módszer átvételével, hiszen

egyáltalán nem biztos, hogy mindenkinek sikerülne

épp az országos bajnokságon megúsznia az A-szintet.

Kecskeméten kétmillió forintért ugrott vízbe Forrás: BUS CSABA/Bus Csaba


Hosszú Katinka győri indulásának főleg a 4 x 200 méteres gyorsváltó tagjai örültek volna, vele ugyanis borítékolhatóan összejött volna az olimpiai kvalifikáció akár már Győrben. Igaz, ezt még a londoni Eb-n is elérheti a váltó – immár remélhetőleg Hosszúval. Bár jó tudni, hogy az Eb-vel egy időben is lesz egy pénzdíjas verseny, meglátjuk, annak mennyire lesz nagy a vonzereje számára.

A gálák sem jártak jobban

Hosszú egyébként nemcsak az ob-t hagyja ki, szintén versenyzésre hivatkozva maradt távol tavaly a Sportcsillagok Gálaestjéről, ahol ő kapta a legjobb magyar sportolónak járó díjat, és nem volt ott a FINA januári budapesti gáláján sem, ahol őt díjazták a világ legjobb úszónőjének járó elismeréssel.

Szintén kihagyta tavaly a Magyar Úszás Napját, mert inkább Santa Clarába utazott pénzt keresni. Ott volt viszont az idei ünnepségen, Kecskeméten – amint a Magyar Hírlap írta, kétmillió forintot kapott érte.

Szavazzon!

Ön szerint helyesen cselekszik-e Hosszú Katinka?

Nem tudom megmondani, hogy milyen akadályokat hoz a holnap, de azt megígérhetem, hogy néha fáradt leszel és gyenge, néha...

Posted by Katinka Hosszu on Tuesday, February 16, 2016
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!