Amerikai útját felidézve a miniszter elmondta, hogy az Egyesült Államok a második legnagyobb befektető Magyarországon Németország után. Több mint 1600 amerikai vállalat 91 ezer embernek ad munkát Magyarországon és a befektetéseik értéke eléri a 9 milliárd dollárt.
New Yorkban az ENSZ főtitkár-helyettesével a szíriai válságról is tárgyalt. Arra kérte, hogy az ENSZ gyorsítsa fel azt a folyamatot, amelynek nyomán az 1956-os eseményekhez kapcsolódó dokumentumok titkosításának feloldása végre lehetővé válik – mondta.
Moszkvai látogatásáról elmondta: a magyar és az orosz fél is világossá tette, hogy az eddigi ütemtervnek megfelelően tartja a paksi beruházással kapcsolatos kötelezettségeit. Megismételte, hogy magyar szempontból ez az évszázad üzlete, hiszen 43 százalékról 60 százalékra nő a nukleáris úton előállított elektromos energia aránya, több ezer munkahely jön létre, ráadásul mindezt hitelből fedezik.
A V4 immár globális tényezővé vált, említette a Visegrádi együttműködésről. Az országcsoport javaslata egyértelmű: meg kell szüntetni Európa védtelenségét. Ha ez Görögország déli határainál nem megy, akkor az északiaknál kell megteremteni a megfelelő feltételeket. Tavasszal újra naponta 6-10 ezer menekülttel kell számolni az EU határán – mondta Szijjártó Péter.