A tűzoltókra és a helyi hatóságokra hivatkozva a Paris-Normandie azt írta, baleset történt.
A BBC úgy tudja, hogy egy gyertya okozhatta a tüzet a Cuba Libre nevű bár alagsorában.
A pince hangszigeteléssel ellátott plafonja rendkívül gyorsan lángra kapott, és mérges gázok kerültek a levegőbe.
Egy illetékes elmondta az AFP-nek, hogy e gázok miatt nem tudták a fiatalok elhagyni az alagsort, és az áldozatok mindegyike megfulladt.
A lap információi szerint az érintettek 18 és 25 év közötti fiatalok voltak.
A terrorizmus gyanúja teljesen kizárható.
Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter közleményben tudatta, vizsgálatot indítottak az ügyben.