Ismét nyomozók tűntek fel vasárnap este a Népligetben, és egy elhagyatottnak tűnő autót vizsgáltak a Planetárium előtti parkolóban.
Az ORFK sajtószolgálata kérdésünkre csak annyit közölt, hogy "nyomozati cselekmény történik" a kérdéses helyszínen – ez, és nem hivatalos háttér-információnk is arra utalnak, hogy
a rendőrség új nyomot talált a csütörtökön történt népligeti gyilkosság ügyében,
az autó pedig fontos szerepet játszhat a bűnügy feltárásában.
Úgy tudjuk, a rossz állapotú fehér Ford Transitot a nyomozók lefoglalták, és egy saját telephelyen folytatják majd le a részletes bűnügyi vizsgálatot. Nem ez az egyetlen fejlemény csütörtök óta: értesüléseink szerint a gyilkosság kapcsán
egy, a parkban gyakran megforduló hajléktalan férfi is a hatóság látókörébe került.
Október 13-án délelőtt egy középkorú nő félig lemeztelenített holttestére találtak járókelők a Népliget egyik elhanyagolt tisztásán, a Vajda Péter utca közelében.
Az áldozatot többször nagy erővel fejbe vágta, és – a jelek szerint – megerőszakolhatta gyilkosa
Az eset nagy felháborodást váltott ki, és jelentős rendőri erőket mozgatott meg – a Népligetet csütörtök délután valósággal megszállták a bűnügyi helyszínelők és bevetési egységek. Pénteken is több rendőrautót, civil ruhás nyomozókat láttunk a Vajda Péter utca környékén - a rendőrök ekkor már
tudták, ki az áldozat,
de csak életkorát árulták el, annyit, hogy negyvenéves.
Az Origónak nyilatkozó kutyasétáltatók, a park rendszeres látogatói akkor arról beszéltek az Origónak, hogy a rendőrök egy negyvenes, markáns arcvonású, jól öltözött szőke nő fényképét mutatták nekik.
Volt, aki úgy tudta, hogy a környék ismert, kétes alakjaitól is DNS-mintát vettek a gyilkossággal kapcsolatban, ebből pedig következhet, hogy a rendőrség idegen DNS-t is rögzíthetett az áldozat testén vagy környezetében.