Lövöldözés történt a floridai Fort Lauderdale nemzetközi repülőterén pénteken.
A Broward megyei seriffhivatal közlése szerint több ember meghalt, illetve többet kórházba szállítottak. A hivatal később azt írta, öt ember halt meg, nyolc pedig megsérült, és kórházba került.
Több száz utast és dolgozót evakuáltak a reptér aszfaltjára.
A reptér közlése szerint minden forgalmat felfüggesztettek.
A helyi rendőrség tájékoztatása szerint a lövöldözőt őrizetbe vették. Az MSNBC televízió helyszíni tudósítása szerint az elfogott férfi az egyetlen gyanúsított.
Szemtanúk szerint a lövöldöző 20-es éveiben járt, Star Wars-póló volt rajta.
Egy szót sem szólt, nem kiabált, miközben az emberek közé lőtt a csomagkiadásnál.
Scott Israel Broward megyei seriff sajtótájékoztatón azt nyilatkozta, a gyanúsítottat sértetlenül vették őrizetbe, a rendvédelmi szervek egy tagja sem adott le lövést.
Chip LaMarca megyei főfelügyelő az AP hírügynökségnek azt nyilatkozta, a gyanúsított utas volt egy kanadai járaton, a fegyvert engedéllyel vitte a táskájában. A fegyvert a mosdóban vette ki a táskájából, ezután kezdett lövöldözni.
Barbara Sharief, Broward megye polgármestere azt nyilatkozta, vizsgálják az elkövető indítékait. A rendőrség nem hozta nyilvánosságra a személyazonosságát és a lövöldözés körülményeit.
Bill Nelson szenátor egy sajtótájékoztatón azt nyilatkozta, a lövöldözőnél katonai igazolványt találtak, de nem világos, az övé volt-e. Az igazolványon az Esteban Santiago név áll, írja az AP.
Az Air Canada azt közölte, hogy nem volt Esteban Santiago nevű utasuk, és olyan sem, aki engedéllyel vitt volna fegyvert a poggyászában.
Magyar idő szerint este 9 előtt (több mint egy órával a lövöldözés után) a seriffhivatal azt írta, meg nem erősített információk szerint újabb lövések dördültek a reptéren, keresik az újabb lövöldözőt.
Scott Israel seriff később azt nyilatkozta, nincs rá semmiféle bizonyíték, hogy újabb lövések vagy második lövöldöző lettek volna.
Ari Fleischer, George Bush kormányának sajtószóvivője a reptéren volt a lövöldözés idején, az eseményekről a Twitteren számolt be. Nem sokkal első tweetje után azt írta, minden nyugodt, de a rendőrség senkit sem enged ki a reptérről.
A serif is megerősítette, hogy a repülőtér egyelőre lezárva marad. A bent rekedt embereknek vizet osztanak.
Értesülések szerint sem a floridai repülőteret, sem az Egyesült Államok más légikikötőit nem érte korábban fenyegetés, a támadás váratlan volt.