A húszéves Törőcsik Marit ünnepli a filmvilág krémje

Körhinta
Vágólapra másolva!
Fábri Zoltán legendás filmjének, a Körhintának a felújított változatát a Filmalap kezdeményezésére műsorra tűzi a Cannes Classics, a világelső filmfesztivál filmtörténeti klasszikusokat felvonultató programja.
Vágólapra másolva!

Jancsó Miklós Szegénylegények és Makk Károly Szerelem című filmjei felújított és digitalizált változatainak bemutatása után az idei lesz sorban a harmadik év, amikor magyar alkotás is gazdagítja a filmtörténet felújított mesterműveit felvonultató Cannes Classics programot. A május 17-én kezdődő cannes-i filmfesztivál műsorra tűzi a Törőcsik Mari és Soós Imre főszereplésével forgatott Körhinta című felejthetetlen Fábri Zoltán-filmet.

Törőcsik Mari és Soós Imre a Körhinta című filmben Forrás: Cannes Classics

A fiatalság és a szerelem győzelmét hirdető Körhinta nemzetközi sikere az 1956-os cannes-i filmfesztiválon indult, ahol François Truffaut még a Cahiers du Cinema magazin ifjú filmkritikusaként, Fábri filmjét tartotta a nagydíjra érdemesnek, és Törőcsik Marinak adta volna a legjobb női alakítás díját a fesztiválról írt beszámolója szerint.

Törőcsik Mari a Körhinta franciaországi fogadtatásáról

"Fábri filmje, a Körhinta volt 1956-ban az első keleti film, amely áttörte a falat Cannes irányába. Addig nem is törődtek velünk. Főiskolás voltam, nem engedtek ki oda. Francois Truffaut leírta: Törőcsik Mari nem is tudja, hogy ő a fesztivál igazi sztárja! Darvas József író volt akkoriban a népművelési miniszter, helyettese pedig Kállai Gyula. Behívattak a minisztériumba azzal a kérdéssel, hogy ha az útlevelet azonnal megkapom, ki tudok-e utazni egy nap alatt a fesztiválra, mert a francia követségen már őrjöngnek. Mondom: se ruhám, se cipőm, hogy menjek? Végül elmentem a párizsi bemutatóra, ott megismertem Truffaut-t, aki addigra ódákat írt rólam. Bemutattak Franciaország leggazdagabb producerének, aki úgy beszélt magyarul, mint én. 1956. október 23-a előtt egy nappal érkeztem haza Párizsból. Ha én akkor egy ilyen siker után visszamentem volna, és azt mondom, szeretném, ha egy évig taníttatnának franciául, tárt karokkal vártak volna. De nem véletlenül áll a végrendeletemben az, hogy a hamvaimat szórják a Tiszába." (Forrás: nanocs)

Az ötvenes évek közepén a magyar film újjászületését jelző Körhinta legteljesebb verzióját az eredeti kameranegatívból és két további filmanyagból állították össze a Filmarchívum filmtörténész-restaurátorai a közelmúltban.A Filmlabor szakemberei így a film lehető legteljesebb és technikailag legjobb változatát szkennelhették be 4K-felbontásban. Majd a korszerű digitális restaurálás során észrevétlenül javították a súlyos sérüléseket, és egytől egyig beillesztették a hiányzó kockákat is, és visszaállították a film eredeti fényvilágát. Mindennek köszönhetően a Körhinta régi szépségében lesz újra látható – legelőször Cannes-ban.

Törőcsik Marit fotózzák az 1959-es cannes-i filmfesztiválon, ahol egy másik Fábri-filmmel, az Édes Annával került a versenyprogramba Forrás: AFP

A magyar filmtörténet egyik legnagyobb alakja, Fábri Zoltán születésének idén ünnepeljük 100. évfordulóját. Ennek alkalmából a Filmalap igazgatóságaként működő Magyar Nemzeti Filmarchívum filmfelújítási programja idén a Fábri-életmű köré szerveződik. A Fábri-életmű felújítása a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósul meg. A Filmarchívum ősszel egy díszdobozos DVD-életműkiadványt jelentet meg, továbbá a restaurált Fábri-filmeket moziban is bemutatja.

Hetvenedik alkalommal rendezik meg a fesztivált, így most a Cannes Classics program keretében a rendezvény múltjára koncentrálnak. Tizenhat, az idők során Cannes-ban bemutatott nagyjátékfilm vetítésével tisztelegnek a fesztivál gazdag történelme előtt. A Körhinta mellett többek között A félelem bére című zseniális kalandfilm, a Nagyítás Michelangelo Antonionitól és Andrzej Wajda Arany Pálmával díjazott mesterműve, a Vasember is újra látható lesz a fesztiválon.

Vanessa Redgrave és David Hemmings a Nagyítás című filmben Forrás: Collection Christophel/© Bridge Films / Carlo Ponti Production / MGM/Bridge Films / Carlo Ponti Produ

A tizenhat cannes-i újrabemutatón kívül kívül Max Ophüls 1953-as Madame de... című filmjének a felújított változatát is levetítik, amelyben az idén százéves Danielle Darrieux játszotta el az egyik főszerepet. Luis Bunueltől A Nap szépe, Robert Redfordtól pedig a Folyó szeli ketté felújított verzióját lehet majd megnézni Cannes-ban. A Cannes Classics teljes programját itt tudja átböngészni.

A Körhinta mellett három másik magyar filmet is vetítenek az idei cannes-i filmfesztiválon. Mundruczó Kornél harmadszor került a versenyprogramba, ezúttal a Jupiter holdja című menekültes drámával, aminek a főbb szerepeit Jéger Zsombor, Merab Ninidze, Cserhalmi György és Balsai Móni alakítják. A Cinéfondation szekcióban versenyez Szentpéteri Áron Láthatatlanul című kisfilmje, Kristóf György Out című, szlovák-magyar koprodukcióban készült drámája pedig az Un certain regard válogatásába került.

Mundruczó Kornél és Jéger Zsombor a Jupiter holdja forgatásán Forrás: MTI/Kallos Bea

Az Origo Filmklub újságírói az idén is élőben tudósítanak majd a helyszínről.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!