Logan Paul egy 21 éves videós blogger, akinek több mint 16 millió követője van a YouTube-on. Most, bő egy hónapos csúszással töredelmesen bocsánatot kért egy tévéműsorban is, amiért tavaly év végén egyik videójában megmutatta egy öngyilkos holttesttét. A felháborodók azzal vádolták, hogy a nézettség miatt készített ilyen tartalmat, hiába írta a blogger Twitteren, hogy az
öngyilkosságra és a mentális betegségekre szerette volna felhívni a figyelmet.
A felháborodás akkora volt, hogy a YouTube-on is nagy volt a nyomás, lépniük kellett Logan Paul ügyében. Többek között ezért zárták ki a vloggert a megosztón futó legnagyobb reklámkampányokból.
A Good Morning America című beszélgetős műsorban is nyilatkozott a botrány kapcsán. Azt mondta, még mindig rengeteg gyűlölködő üzenetet kap, olyanokat írtak neki, hogy bárcsak tűzben égne el, vagy lenne ő öngyilkos. Ezt követően a műsorvezető megkérdezte, hogy szerinte jogos-e az a sok kritika, amit a videóért kapott, mire Paul azt mondta, „végül is az”. Majd azzal folytatta, „ez nem arról szól, hogy én rossz lennék.
Én rendes fiú vagyok, aki hozott egy rossz döntést.
Ezek után a jövőben kétszer is meggondolom, hogy mit töltök föl. De lehet, hogy inkább háromszor.”
A YouTube-sztár később azt is elmondta, hogy hisz benne, hogy ez mind okkal történt. Tanult a történtekből, és reméli, hogy
elterjedt az üzenete
az öngyilkosságok megelőzésével kapcsolatban.
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot!