Az Eurocontrol legfrissebb adatai szerint
Amszterdamban, Londonban, Glasgow-ban, Edinburghben, Barcelonában és Genfben is korlátozzák a leszálló gépek forgalmát,
ezért késésekre kell számítani ezeken a repülőtereken. A dublini repülőtér már csütörtökön sem nyitott ki, ma pedig üzemeltetője közölte, hogy szombat reggelig a repülőteret lezárták, így egyetlen járatot sem indítanak, vagy fogadnak.
A Ryanair a Twitteren közölte, hogy törölte összes dublini, corki, shannoni, kerry-i és knocki járatát.
Az Eurocontrol adatbázisa szerint
pénteken délelőtt 245 járat késik Európában fél óránál többet, a késések 80 százaléka időjárási okok miatt alakult ki.
A Budapest Airport járatinformációs rendszere szerint a Ryanair déli, illetve késő esti dublini, valamint a British Airways kora délutáni londoni járatát törölték a légitársaságok, a járatok nem érkeznek meg Budapestre, így vissza sem tudnak majd indulni.
Csütörtökön havazás miatt Nyugat-Európában több mint kétezer járatot nem indítottak el.