Ma még kérheti postán szja-tervezetét

NAV Nemzeti Adó- és Vámhivatal online kezelőfelület, NAV ADÓ, Adó, pénz, bevétel, e-bevallás, ügyfélkapu, ügyfél, bevallás, bevallás, SZJA, SZJA bevallás, Személyi jövedelemadó, SZJA bevallás,
NAV, Nemzeti Adó- és Vámhivatal bevallás, SZJA, SZJA bevallás, Személyi jövedelemadó, SZJA bevallás, 2016.08.23.
Vágólapra másolva!
Az ügyfélkapuval nem rendelkező adózók 2018. március 19-én kérhetik utoljára a szja-bevallás tervezet postázását levélben, sms-ben vagy a NAV honlapján elérhető űrlapon, telefonon, valamint az ügyfélszolgálatokon - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hétfőn.
Vágólapra másolva!

A közleményben kiemelték, március 19. után a tervezet már csak személyesen kérhető az ügyfélszolgálaton,

vagy ügyfélkapunyitás után bármikor hozzáférhető elektronikusan is.

Felhívták a figyelmet, az szja 1+1 százalékának felajánlására, a korábbi évekhez hasonlóan, idén is lehet elektronikusan és papíron is rendelkezni.

Illusztráció Fotó: Szabó Gábor - Origo

Emlékeztetnek, sokan már az első pillanatban felkeresték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal internetes e-szja felületét, hogy minél előbb kiderüljön, mit tartalmaz bevallási tervezetük.

A bevallási tervezet a tavaly megszerzett jövedelmekről szóló kimutatás, amelyet a munkáltatók, kifizetők által megadott adatokból állít össze a NAV.

A mezőgazdasági őstermelőknek és az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyeknek a tervezet egy ajánlat, mely nem válik automatikusan bevallássá, azt

ki kell egészíteni az önálló tevékenységből származó, illetve őstermelői bevételekkel, költségekkel.

A közlemény szerint valamennyi adózó felelőssége és érdeke, hogy a tervezetekből ne maradjon ki semmi, ezért érdemes mielőbb átnézni a kimutatást.

További információ a www.nav.gov.hu/szja/szja oldalon olvasható, vagy általános tájékoztatás kérhető a NAV infóvonalán, a 1819-es telefonszámon.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!