A Magyar Nemzeti Bank közleménye szerint megbírságolta a K&H Bankot, mert az
foghíjas tájékoztatást adott a hiteleiről.
A jegybank szerint a hitelintézet
Az MNB összesen 9,5 millió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta bankot.
Az MNB további jogsértésként állapította meg, hogy a bank a jelzáloghitel-szerződések megszűnését követően nem küldte meg a fogyasztóknak az ilyenkor kötelező teljes körű írásbeli kimutatást sem.
A bírságösszegek megállapítása során voltak súlyosbító és enyhítő körülmények is. során Súlyosbító körülmény volt,
hogy a jogsértő gyakorlatok a fogyasztók szélesebb körét érinthették,
enyhítő, hogy a bank az eljárás lezárultjáig a kimutatások megküldésével kapcsolatos hiányosságok orvoslása érdekében megtette a szükséges intézkedéseket.