Sokba kerül majd a számlázási mulasztás

Olcsóbb és egyszerűbb az elektronikus számla
Vágólapra másolva!
Alig valamivel több mint két hónapjuk maradt a vállalkozásoknak felkészülni, hogy 1 millió helyett már a 100 ezer forintnál nagyobb összegű általános forgalmi adót (áfa) tartalmazó ügyleteiket is kötelesek lesznek bejelenteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV). Ezt a leghatékonyabban egy számlázó programon keresztül tudják megtenni, ami a számla kibocsátásakor automatikusan, az interneten keresztül képes beküldeni a számla adatait a NAV rendszerébe – írja az adozona.hu.
Vágólapra másolva!

Az idén júliustól hatályos szabályozás magyarországi székhellyel rendelkező adóalanyokra vonatkozik.

Az mindegy, hogy a teljesítés hol történt, ha mindkét fél magyarországi adóalany, 100 forint fellett adatot kell szolgáltatni.

Ha a számla nem tartalmaz áthárított áfát, akkor másik EU-tagállamban vagy harmadik országban végrehajtott adómentes termékértékesítésről számlázó programmal kiállított számla adatairól nem kötelező online adatszolgáltatást teljesíteni.

Áthárított adó hiányában az adatszolgáltatási kötelezettség a belföldi fordított adózás alá eső ügyletekre sem terjed ki. Így a fordított adózás alá eső termékek értékékesítése nem tartozik ide, - az egyes gabonák, olajos magvak, acélipari termékek tartoznak ebbe a körbe.

Az online adatszolgáltatás teljesen automatikus lesz – amennyiben megfelelő számlázó programot használ a cég.

A feladatokat a számlázó programok maguk végzik majd úgy, hogy ezzel kapcsolatban sem a vállalkozónak, sem a könyvelőnek semmilyen extra teendője nem lesz. A számlázó programok jelzik, mely számlákat kellett elküldeni a NAV-nak, és hogy az adatokat az adóhatóság befogadta-e. Ez azt jelenti, hogy utólag lehet még korrigálni, ellenőrizni.

Plusz terhet csupán a NAV-os regisztráció jelent, miután ezt a 100 ezer forint áfa és afeletti tartalmú számlát kibocsátók kötelesek elvégezni az onlineszamla.nav.gov.hu oldalon. Ám vállalkozásonként csak egyszer kell regisztrálni.

Lehet kézzel is számlázni július 1-től, de a 100 ezer forintot elérő áfatartalmú számlákat kézzel kell felvinni a NAV rendszerébe

Az online adatszolgáltatás kiterjed azokra a kézi számlatömbbel kibocsátott számlákra is, amelyek legalább 100 ezer forint áfát tartalmaznak. Azok a vállalkozások, akik ehhez bármilyen okból nem tudnak, vagy nem akarnak NAV online számlázó szoftvert használni, kötelesek a kézi számlatömbbel kibocsátott számlák adatait egy erre rendszeresített NAV-os felületen begépelni.

Ennek határideje öt nap, ám ha a kézi számla áfa-tartalma meghaladja az 500 ezer forintot, akkor mindössze 24 óra.

Fontos figyelni a pontos adminisztrációra, mert annak elmaradása esetén a NAV akár félmillió forint bírságot is kiszabhat – méghozzá számlánként. Hasonlóképpen vastagon fog a NAV ceruzája, ha trükközőket talál, például ha egy cég a számlák feldarabolásával akarna kibújni az adatszolgáltatás terhe alól. Adott gazdasági eseménynél ugyanis a számlák értékét össze kell adni, és ha az összesített érték meghaladja a küszöböt, már adatot kell szolgáltatni.

A jogszabály nem tiltja, hogy a vállalkozások július 1. után is olyan számlázó szoftvert használjanak, amely nem „NAV online-kompatibilis". Ám ezekkel csak 100 ezer forintnál kisebb áfa-tartalmú ügylet számláját lehet kibocsátani.

Amennyiben a számlázó program nem küldi azonnal az online az adatokat, a NAV a magánszemélyt 200 ezer, más adózót 500 ezer forintig terjedő bírsággal sújthatja. A NAV nem vizsgálja, hogy a cég vagy a számlázó program hibája volt-e a csúszás.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!