Legalább ötezer éves a kínai civilizáció

agyaghadsereg
Vágólapra másolva!
A kínai civilizáció eredetének és korai fejlődésének átfogó vizsgálatával sikerült igazolniuk kutatóknak, hogy a kínai civilizáció története legalább ötezer évvel ezelőttre nyúlik vissza.
Vágólapra másolva!

A kutatók egy civilizált társadalom alkonyának jelei - például társadalmi munkamegosztás, rétegződés - után kutatva végeztek több éven át nagyszabású ásatásokat a kelet-kínai Csöcsiang tartománybeli ősi Liangcsu városában, az észak-kínai Sanhszi tartománybeli Taosze régészeti lelőhelyen, az északnyugat-kínai Senhszi tartománybeli Simao lelőhelyen, valamint a közép-kínai Honan tartománybeli Erlitou lelőhelyen.

A kínai Kulturális Örökségek Állami Hivatala (SACH) szerint a 2001-ben kezdődött nagyszabású vizsgálat negyedik fázisa 2016-ban ért véget. Liangcsunál nagyjából ötezer éves romokat tártak fel a régészek: egy csaknem hárommillió négyzetméteren elterülő belvárosi részt, valamint egy nagyobb külvárosi területet.

A Taosze és Simao lelőhelyeken 2,8 millió és 4 millió négyzetméter közötti városok maradványaira bukkantak a régészek, akik négyezer évre becsülik a romok korát.

Ezekben az ősi városokban egyértelműen látszódnak a társadalmi rétegződés jelei az épületeken és a sírokon.

- mondta Vang Vej, a projekt egyik résztvevője.

- tette hozzá a szakember.

A kutatók szerint a civilizáció első jelei nagyjából 5800 évvel ezelőtt jelentek meg a Sárga-folyó térségében, a Jangce középső és alsó szakaszánál, valamint az északkelet-kínai Liao folyó mentén, majd 5300 évvel ezelőtt Kína több régiójában is megjelentek. Nagyjából 3800 évvel ezelőtt pedig egy jóval érettebb civilizáció kezdett kibontakozni a Sárga-folyó alsó szakaszánál, majd vált a kínai civilizáció bölcsőjévé, már a kezdetektől fogva jelentős kulturális hatást gyakorolva a környező területekre.

- mondta a kutatás egy másik résztvevője. A munkálatokat a Kínai Társadalomtudományi Akadémia, valamint a Pekingi Egyetem régészeti intézeteinek munkatársai vezették. A projektben csaknem hetven kutatóintézet és egyetem szakemberei vettek részt.

(MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!