A 30 éves migráns hátterű iszlamistát a rendőrség hétfőn tartóztatta le, mert
a gyanú alapján lelőtt két húszas éveiben járó férfit
az Örebro megyei Vivalla nevű településen – közölte a Breitbart a SVT svéd közszolgálati csatornára hivatkozva.
Az őrizetbe vett férfiról most kiderült, hogy tagja egy olyan muszlim radikális bandának, akik társaságában 2013-ban
az Iszlám Állam területére utazott, és ott harcolt, mint a hírhedt terrorszervezet katonája.
A gyanúsított nevét és az állampolgárságát nem közölték a svéd hatóságok.
A feltételezések alapján a Szíriához tartozó részeken harcolt, és az után tért vissza Svédországba, miután elestek a szintén vele küzdő testvérei.
A vádlott egyébként
tagadja, hogy múlt kedden ő ölte volna meg a svéd férfiakat, arról pedig nem akart nyilatkozni, hogy mit csinált Szíriában.
Az ügyvédje szerint a két ügy között nincs összefüggés, ezért védence nem is kell, hogy vallomást tegyen az Iszlám Állammal való kapcsolatáról.
A becslések alapján nagyjából 150 személy ment Svédországból a Közel-Keletre,
hogy ott harcoljon a hírhedt terrorszervezet keretein belül.
A baloldali svéd kormány a visszatérni szándékozókat valami érthetetlen oknál fogva vissza is engedi az országba,
az önkormányzatok pedig ingyenes lakáshoz juttatják őket,
így segítve a társadalomba való "reintegrálásukat".