A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) növénytermesztési szakemberei közös kajszi fajtabemutató rendezvényen mutatták be a piaci igények kiszolgálására alkalmas kajszifajtákat. Ezek között vannak késői érésű, fagytűrőbb fajták is.
A legjelentősebb károk a Nyugat-dunántúli és Dél-alföldi régióban következtek be, ahol szinte teljes mértékben megsemmisült az idei termés.
Az átlagosan 30 ezer tonnás termésnek ezért kevesebb mint a harmadát takaríthatják be idén a termelők.
Ez sajnos még az előzetes becsléshez képest is visszaesést mutat.
Jó hír azonban, hogy az idei szezonban más gyümölcsfajokhoz hasonlóan a kajszi is két héttel korábban érett.
Így kis mennyiségben már június közepétől elérhetőek voltak a korai fajták – derült ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Nébih által a Fejér megyei Tordasi Fajtakísérleti Állomáson tartott kajszi fajtabemutatón.
A termőterület az utóbbi években enyhén ugyan, de folyamatosan növekszik, a kajszi egyre népszerűbb a termelők körében.
A hazai kajszi legjelentősebb termőtája Borsod-Abaúj-Zemplén megyében helyezkedik el, ahol körülbelül ezer hektár kajsziültetvény található.
Ennek mintegy harmadán a „Gönci Magyar kajszi" fajtát termesztik.
Nagyobb termesztőterületek találhatók még Bács-Kiskun, Fejér, Pest, Tolna, Somogy és Heves megyében.
A kajszibarack hungarikum.
A magyar termés 70 százalékát az ipar használja fel, 30 százalékát értékesítik a frisspiacon.
Sokféleképpen lehet felhasználni, a friss fogyasztástól a fagyasztáson át a befőzésig. A háziasszonyok is elsősorban feldolgozzák, nagyon ismert és népszerű sütemény, lekvár, befőtt, mirelit formában is, de nem szabad megfeledkeznünk a barackpálinkáról sem.
A belső fogyasztás növekedése mellett az is megfigyelhető, hogy a magyar kajszi kiváló tulajdonságait külföldön is elismerik.
Egyre keresettebb külpiaci termék, hosszú évek óta egyike a legmagasabb áron értékesíthető kertészeti exportcikknek.
Az elmúlt években 3,5 ezer tonna körüli mennyiséget ért el az exportált friss kajszi, melynek Ausztriába és Németországba megy a meghatározó része.