Hszüe-csenget, a Peking külvárosában található Lungcsüan templom apátját a kolostor két korábbi szerzetese vádolta be, akik egy 95 oldalas dokumentumban összegezték állításaikat. Ebben az apát, gyakran fenyegető hangvételű szöveges üzeneteiről készült képek is találhatóak.
Ezekben az is olvasható, hogy az apácák "megtisztulhatnak" a fizikai kapcsolattól, valamint hogy
a szex része a vallásos doktrínákban való elmélyülésnek.
Az állítások szerint Hszüe-cseng legalább hat apácát zaklatott, közülük négyen engedtek neki. A dokumentum a zaklatási ügyeken felül kitér a kolostor ingatag pénzügyeire is.
Az apát, aki a Kínai Buddhista Szövetség vezetője is és tagja a Kommunista Párt legfőbb politikai tanácsadó testületének,
tagadta a vádakat.
Szerda éjszaka egy nyilatkozatot tett közzé temploma nevében a kínai Weibón, amelyben az állításokat koholmánynak és a tények eltorzításának nevezte.
A hatóságok állítólag már kihallgatták Hszüe-csenget, de később el is engedték.
A kolostor nyilatkozatban elismerte, hogy a dokumentumot valóban két korábbi szerzetesük állította össze, és arra is kitért, hogy fenntartja magának a jogot arra, hogy pert indítson ellenük.