Vágólapra másolva!
A MOL Vidi 0-0-s döntetlent játszott a svéd FF Malmö csapatával a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában a felcsúti Pancho Arénában, így idegenben lőtt góllal bejutott a play-off körbe, ahol a görög bajnok AEK Athén lesz az ellenfele. Az Európa Liga-csoportkör már megvan, vagyis öt év után ismét lesz magyar csapat Európában.

A nyugatról érkező és Magyarországon átsöprő viharzóna másfél órával a kezdés előtt szelídebb formában érte el Felcsútot. Negyed nyolckor csendes eső áztatta a Pancho Arénát, ahol az elmúlt kilenc év legfontosabb magyar vonatkozású BL-mérkőzésére készülődött a magyar bajnok MOL Vidi. Az egy héttel ezelőtt Malmöben elért 1-1-es döntetlen jó alapot szolgáltatott, de az óvatosság ezzel együtt sem ártott. Az FF az előző fordulóban Kolozsvárott nyert 1-0-ra, akkor az a győzelem meg is alapozta a svédek továbbjutását. A Vidi viszont ebben a kiírásban még nem kapott ki hazai pályán, hiszen a luxemburgi Dudelange és a bolgár Ludogorec ellen is nyert.

Kezdésre alábbhagyott az eső Fotó: Polyák Attila - Origo

Éppen ez, a bolgár sztárcsapat elleni győzelem miatt volt nagy respektje a magyar bajnoknak a svédek körében. A Ludogorec kiejtése több mint egyszerű győzelem, ez már az igazi bravúr kategóriájába tartozott. Mondanunk sem kell, hogy az FF Malmö elleni továbbjutás tovább emelte a tétet. Egyfelöl ezzel biztossá vált az Európa Liga csoportköre, másfelől jöhet a két playoff meccsaz AEK Athén ellen. Magyar kupacsapat ilyen magasságban ebben a sorozatban 2009-ben járt legutóbb, akkor a Debrecen el is jutott a BL csoportkörébe.

A Malmönek mindenképp gólt kellett lőnie ahhoz, hogy továbbjusson, ennek megfelelően aktívabban is kezdték a mérkőzést, de az első lehetőség a Vidi előtt adódott. Stopira bal oldali beadása Nego elé pattant, aki 13 méterről, kapásból mellé lőtt. Hiába birtokolták többet a labdát a svédek, céltalan és egysíkú volt a játékuk. A Vidi szervezetten focizott, lezárta a területeket, és ha labdát szerzett, azonnal támadásba lendült. A félidő legnagyobb helyzetét is a magyar bajnok hagyta ki. A 27. percben Nego passzolt Scsepovicshoz, aki levitte a labdát az alapvonalig és középre centerezett, de az ott érkező Kovács egy hajszállal lemaradt. A mérkőzés ezen szakaszára már elmondható volt, hogy a Vidi nagy önbizalommal játszott és nem ijedt meg az ellenfelétől.

A Malmö nem tudott helyzetbe kerülni az első félidőben Fotó: Polyák Attila - Origo

A Malmö még a pontrúgásaiban reménykedhetett, és a 37. percben Brorsson fejelt is egy veszélyeset, de támaszkodott, így a bíró szabadrúgást ítélt kifelé.

A második félidő elejét megnyomták a vendégek. A 48. percben Rosenberg lefejelt labdáját Strandberg tartotta meg, majd visszagurított a mélységből érkező Anders Christiansennek, aki 17 méterről keményen lőtt, Kovácsik azonban jó helyen állt és magabiztosan védett. Nem sokkal később már bravúrra volt szükség tőle. Christiansen indított külsővel, a ziccerbe kerülő Larsson megcélozta a hosszú sarkot, de Kovácsik vetődve hárított, majd Hadzic kirúgta a labdát a gólvonalról.

A következő helyzet már a Vidi előtt adódott: Lazovics betekert labdájára Juhász érkezett a hosszú oldalon, hat méterről csukafejesel próbálkozott, de nagyon alacsonyan szállt a labda, így nem tudta rendesen kapura irányítani.

A következő helyzetnél ismét Lazovics volt az előkészítő, ezúttal Negót ugratta ki, akinek a svéd kapus elkaszálta a lábát. Tizenegyes. Lazovics állt oda a labda mögé, a lövése azonban erőtlen volt, ráadásul középre ment, így Dahlin védeni tudta.

A második félidőben fokozódott a svéd nyomás Fotó: Polyák Attila - Origo

A kihagyott büntető nem fogta meg a Vidit, de az utolsó tíz percre a svédek teljesen átvették a játék irányítását, szerencsére gólhelyzetekben ez nem mutatkozott meg. A hátralévő már csak Rosenbergnek volt helyzete, a támadó öt méterről fejelt, Kovácsik azonban hárított. A Vidi 1-1-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal győzte le a svéd bajnokot.

A továbbjutással biztossá vált, hogy lesz magyar csapat Európában a 2018/2019-es szezonban. A Vidi legrosszabb esetben is az Európa Liga csoportkörében folytatja, a BL-főtábláért a görög AEK Athénnal játszik, amely 3-2-es összesítéssel búcsúztatta a Celticet.

Magyar csapat legutóbb a 2012/2013-as szezonban játszott európai kupa csoportkörében, akkor még a Videoton néven futó fehérváriak a belga Genkkel, a svájci Basellel és a portugál Sportinggal mérkőztek, és végeztek a harmadik helyen.

1Sípszó (kezd + vég)
45Sípszó (kezd + vég)
46Sípszó (kezd + vég)
65Sárga lapJohan Dahlin
6511-esLoic Nego
65Sárga lapJohan Dahlin
68Különleges esemény
70CsereCarlos Strandberg
75CsereEric Larsson
77Sárga lapAnders Christiansen
78Sárga lapAnders Christiansen
79Csere
80Sárga lapIstván Kovács
84CsereBoban Nikolov
89Sárga lapMáté Pátkai
90Különleges esemény
95CsereDanko Lazovic
96Sípszó (kezd + vég)
Összeállítások
Fehérvár FC4-4-2
Malmoe FF4-4-2
Football Pálya
74
Ádám
Kovácsik
5
Attila
Fiola
23
Roland
Juhász
3
22
11
Loic
Nego
8
Anel
Hadzic
19
Boban
Nikolov
10
István
Kovács
7
Danko
Lazovic
44
Marko
Scepovic
27
Johan
Dahlin
2
Eric
Larsson
31
Franz
Brorsson
24
Lasse
Nielsen
6
Oscar
Lewicki
7
Fouad
Bachirou
20
Bonke
Innocent
14
Anders
Christiansen
5
Soeren
Rieks
9
Markus
Rosenberg
10
Carlos
Strandberg

Fehérvár FC

Kezdők
74Ádám Kovácsik
5Attila Fiola
23Roland Juhász
3Vinicius
22Stopira
11Loic Nego
65
8Anel Hadzic
19Boban Nikolov
85
84
10István Kovács
89
80
7Danko Lazovic
95
90
67
44Marko Scepovic
12Tomas Tujvel
13Zsombor Berecz
17Máté Pátkai
89
25Krisztián Tamás
33József Varga
70Bence Sós
Cserék

Malmoe FF

Kezdők
27Johan Dahlin
65
65
2Eric Larsson
75
75
31Franz Brorsson
24Lasse Nielsen
6Oscar Lewicki
7Fouad Bachirou
20Bonke Innocent
79
14Anders Christiansen
78
77
5Soeren Rieks
9Markus Rosenberg
10Carlos Strandberg
70
70
29Fredrik Andersson
3Egzon Binaku
18Romain Gall
23Marcus Antonsson
26Andreas Vindheim
35Samuel Adrian
40Hugo Andersson
Cserék
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!