Sült szöcskére jól csúszik a rozépezsgő

szöcske
Vágólapra másolva!
Összegyűjtöttük a retro konyhai eszközöket, és csak ámultunk, hogy elszaladt az idő. A nosztalgiázás közepette visszaemlékeztünk gyermekkorunk kedvenc mesehősére, Charlie Brownra, majd elkészítettük a kedvenc brownie-ját. És ha már úgyis a konyhában voltunk, bekevertünk egy adag alkoholos szorbét is. Közben megismertük hazánk kézműves kenyereit és a világ legidősebb sajtját, amelyet egy sírban fedeztek fel. Heti gasztro-összefoglaló.
Vágólapra másolva!

Emlékszik még Charlie Brownra?

A Barátom, Charlie Brown volt a Peanuts-sorozat első filmje, addig csak képregényként létezett a mese. Ezúttal azonban egy teljesen új formában találkozhatunk a szereplőkkel: egy szakácskönyvben tanítják főzni a gyerekeket.

Ismeri ezeket a konyhai eszközöket?

Állunk a fagyisnál a sorban, nézem, ahogy a pult mögötti hölgy minden gombóc előtt lemossa a kanalat. Valamiért felidézi gyerekkoromat, amikor a helyi kis cukrászdában alumínium tégelyekből mérték ki a fagyit 50 fillérért, később 1 forintért, valamivel később 2-ért.

Forrás: picclick.de

A habszifonról eszembe jut a színes szódásszifon, amit a 80-as években leváltott a fémhálós változat – ha kellett, ha nem, mindenki vett egy újat. A szódásszifon fontos volt, nem maradhatott otthon, ha nyáron a Balatonhoz vagy az őszi szüretre indultunk.

Ez a legsokszínűbb reggeli fogás

A pirítós kenyér az a hétköznapi és egyszerű reggeli, amely képes volt tartani a lépést a gasztroforradalommal. Itt van tizenkét olyan elkészítési mód, amely egészséges, nem mindennapi, gyors, mégis ízletes és egyszerű.

Sötét karikák húzódnak a szeme alatt?

Vannak, akiknek a sötét karikák csak akkor látszanak, ha végigbulizták vagy -forgolódták az éjszakát – ők a szerencsésebbek. Mások pedig azt szokták mondani, hogy már karikákkal a szemük alatt születtek, és egyszerűen egy kozmetikum sem képes halványítani őket.

Forrás: Shutterstock

Ám a szakértők most feltárták, mely vitaminokkal csökkenthető az elszíneződés erőssége. Csak egy egészen apró változtatásra van szükség ahhoz, hogy a karikák halványodni kezdjenek, ugyanis a probléma forrása az étrendben keresendő.

Szeptembertől szórakozva vásárolhat

20. születésnapja alkalmából izgalmas programokkal várja a gyerekeket és a felnőtteket a Fény Utcai Piac. Lesz arcfestés, óriásbuborék-bemutató, retro- és fotókiállítás, valamint jótékonysági akció is.

A tea, amelynek minden kortya aranyat ér

Mit tudunk a cékláról? Azt, hogy foltot hagy a ruhán és rendkívül egészséges. Szeretjük? Az már más kérdés. Van, aki savanyúságként esküszik rá, míg mások inkább lé formájában fogyasztják. Bárhogy is veszik magukhoz, a lényeg, hogy megteszik.

Forrás: Shutterstock

Akár még teát is készíthetünk belőle, ha egész formában nem szívesen adnánk hozzá az étrendünkhöz. Noha nyáron nem jellemző a teázás – leginkább a kandallóval és a hóeséssel kapcsoljuk össze –, ezt a csodaitalt mégis érdemes az év minden részében fogyasztani. Miért? Öt jó indokot is tudunk mondani.

Ebben az étteremben ön lehet a főfogás? - Képek

Van egy étterem Romániában, ahová csak a legbátrabbak mernek betérni. A hely Bukarest szívében található, és már a neve is elég beszédes: Count Dracula Club. Borzongásra és veszélyre számíthatnak a vendégek: A helyiségekben gyér fény, a falakon vér. Képgaléria.

Így még biztosan nem pucolt krumplit

Mi egy anyuka, egy főzni szerető férfi és egy háziasszony három kedvenc szava? Életmentő konyhai praktikák. Itt is van egy trükk, amellyel pillanatok alatt tudja megpucolni a héjában főtt krumplit.

Liliput tényleg létezik? - Képek

Matteo Stucchi, olasz cukrász elképesztő jeleneteket kelt életre desszertekkel és műanyag emberekkel. Így nézne ki a világ egy párhuzamos univerzumban? Nem, nem! Matteo valójában a desszertből készült Liliput mindennapjaiba kalauzol el minket. Képgaléria.

Kíváncsi, hol kóstolhatja meg hazánk legjobb kézműves kenyereit? Lapozzon tovább!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!