A kamatfolyosó sem változott, az egynapos jegybanki fedezett hitel és az egyhetes jegybanki fedezett hitel kamata 0,9 százalék, az egynapos jegybanki betét kamata pedig mínusz 0,15 százalék maradt.
A jegybanki alapkamat 2016. május 25-e óta áll ezen a szinten.
A kamattartás megfelel a várakozásoknak,
az elemzők többsége arra számít, hogy a piacok számára iránymutató jelzést a monetáris tanács a szeptemberi inflációs jelentéssel párhuzamosan hoz majd.
A jegybank előrejelzése szerint 2019 közepétől érhető el tartósan a 3 százalékos inflációs cél, ezért a Monetáris Tanács megítélése szerint a laza monetáris kondíciók fenntartására továbbra is szükség van - értékelte a döntést Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője.
Azonban,ahogy a közelmúltban erről már jelzés érkezett, 5-8 negyedéves időhorizonton már nem lesz fenntartható.
Ebből a szempontból a Monetáris Tanács közleménye lehet iránymutató, ahol utalhat a nem konvencionális eszközök kivezetésének ütemezésére és időzítésére, párhuzamosan a megjelenő friss inflációs jelentésével.
Az MNB továbbra is az inflációt tekinti az egyetlen monetáris politikai horgonynak a Tanács és a jelenlegi eszköztár fenntartásával kívánja segíteni az inflációs cél elérését.
Noha a nyári hónapokban az infláció átmenetileg meghaladta a 3 százalékos inflációs célt, ez döntően az üzemanyagárak bázishatásának és közelmúltbeli meredek emelkedésének következménye, míg a maginfláció, valamint az MNB által kalkulált tisztított inflációs mutatók stabilan elmaradnak a céltól, az év végére pedig visszatérhet az infláció a 3 százalékos szint alá.
Mindezek hatására a következő hónapokban a Monetáris Tanács „átnézhet"az infláción, így rövidtávon nem szükséges szigorítani a monetáris kondíciókon.