Vágólapra másolva!
A hullámvölgybe került, címvédő Bayern Münchenre nehéz mérkőzés vár a Borussia Mönchengladbach ellen a labdarúgó Bundesliga hetedik fordulójában, amelyben a listavezető Borussia Dortmund megőrizheti veretlenségét, ha legyőzi hazai pályán az Augsburgot.

Az elmúlt hat szezonban bajnok Bayern az elmúlt másfél hétben még Niko Kovac vezetőedző szerint is formahanyatláson ment keresztül, előbb meglepetésre csak 1-1-es döntetlent játszott otthon az Augsburggal,

majd 2-0-ra kikapott a Dárdai Pál irányította Herthától, aztán a Bajnokok Ligájában ugyancsak csupán döntetlenre futotta az erejéből a vendég Ajax ellen.

A müncheni sztároknak nagy szükségük lenne egy önbizalom-növelő győzelemre, s bár a válogatott szünetet megelőző hétvégi fordulóban saját stadionjukban játszanak, a tabellán negyedik Borussia Mönchengladbach nem nevezhető könnyű ellenfélnek.

A bajorok ennek ellenére esélyesei a szombat esti találkozónak, a Gladbach ugyanis idegenben még nem nyert az eddigi három meccsén, miközben a Bayern a három hazai összecsapásából egyet sem veszített el. A vendégeknek ráadásul a közelmúltban nem sok babér termett az Allianz Arénában, legutóbb 2015 márciusában tudtak ott győzni, s az utóbbi két müncheni meccsüket elveszítették úgy, hogy összesen hét gólt kaptak és csak egyet szereztek.

Niko Kovac nem ilyen szezonkezdetről álmodott Forrás: AFP/Dimitar Dilkoff

A címvédő pontvesztéseit kihasználva listavezetővé előlépett Borussia Dortmund kiváló sorozatban van: a Bundesligában veretlen, hat meccsen 19 gólt lőtt és csak ötöt kapott,

szerda este pedig a Bajnokok Ligájában nagyon magabiztosan, 3-0-ra verte a vendég Monacót.

A Lucien Favre vezette együttesnek jó esélye van megőrizni veretlenségét, szombaton ugyanis az idegenben pontosan 50 százalékos mérleggel rendelkező Augsburg látogat a Signal Iduna Parkba.
A magyar válogatott Szalai Ádámot is foglalkoztató Hoffenheim ezúttal az egy hellyel mögötte álló Frankfurtot fogadja, Dárdai Pál harmadik helyezett Herthája pedig annak a Mainznak a vendége lesz, amely eddig a legkevesebb gólt kapta a ligában.

Dárdai Pál csapata egy kemény védelemmel néz szembe ezúttal Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Daniel Reinhardt

"Kellemetlen ellenfél, kompakt és erős - mondta a Mainzról Dárdai.

A magyar szakember úgy fogalmazott: nem az a művészet, hogy tíz év után ismét sikerült megverniük a Bayern Münchent, hanem az lesz a művészet, ha most újra meg tudják szerezni a három pontot.
A Sallai Rolandot rendszeresen kezdőként a soraiban tudó Freiburghoz a Bayer Leverkusen utazik, a kapus Gulácsi Péter és a magyar válogatottba ugyancsak meghívott Willi Orban csapata, az RB Leipzig pedig a forduló vasárnap esti zárómérkőzésén az újonc Nürnberget fogadja.

Bundesliga, 7. forduló:
péntek:
Werder Bremen-VfL Wolfsburg 2-0
szombat:
Borussia Dortmund-Augsburg 15.30
Fortuna Düsseldorf-Schalke 04 15.30
Hannover 96-VfB Stuttgart 15.30
FSV Mainz 05-Hertha BSC 15.30
Bayern München-Borussia Mönchengladbach 18.30
vasárnap:
SC Freiburg-Bayer Leverkusen 13.30
1899 Hoffenheim-Eintracht Frankfurt 15.30
RB Leipzig-1. FC Nürnberg 18.00

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Bayer Leverkusen 34 28 0 6 89-24 65 90
D
D
GY
GY
GY
2.
VfB Stuttgart 34 23 7 4 78-39 39 73
V
D
GY
GY
GY
3.
Bayern München 34 23 8 3 94-45 49 72
GY
GY
V
GY
V
4.
RB Leipzig 34 19 7 8 77-39 38 65
GY
GY
D
D
D
5.
Borussia Dortmund 34 18 7 9 68-43 25 63
D
V
GY
V
GY
6.
Eintracht Frankfurt 34 11 9 14 51-50 1 47
GY
V
V
D
D
7.
Hoffenheim 34 13 14 7 66-66 0 46
GY
V
D
GY
GY
8.
Freiburg 34 11 14 9 45-58 -13 42
D
V
D
D
V
9.
Werder Bremen 34 11 14 9 48-54 -6 42
GY
GY
D
D
GY
10.
FC Heidenheim 34 10 12 12 50-55 -5 42
V
GY
D
D
GY
Teljes lista
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!