A Hoffenheimnek mondhatni jól jött a válogatott szünet, ugyanis az előző két bajnokiját elveszítette. A Nürnberg elleni találkozó sem indult jól, a hazai csapat már a 18. percben megszerezte a vezetést Behrens büntetőjével, az előnyt pedig meg is őrizte a szünetig.
Ekkor a vendégeknél beállt Szalai Ádám, aki új lendületet hozott csapatának,
a Hoffeinheim Nelson duplájával 12 perc alatt fordított. Majd jött a magyar válogatott csapatkapitánya, aki a 67. percben szép gólt fejelt és ezzel el is döntötte a három pont sorsát.
A nap másik magyar érdekeltségű mérkőzésén a RB Leipzig 0-0-s döntetlent ért el Augsburgban, a vendégeknél Gulácsi Péter és Willi Orbán is végig pályán volt.
A Bayern München 3-1-re győzött a Wolfsburg vendégeként, Robert Lewandowski duplával kezdte a találkozót, majd Arjen Robbent kiállította a játékvezető. Ezt egy szépítés erejéig ki tudta használni a hazai csapat, de James Rodriguez a 72. percben beállította az 1-3-as végeredményt.
A listavezető Dortmund folytatta a menetelést, Stuttgartban 25 perc után már 3-0-ra vezetett, a harmadik gólt az elképesztő formában játszó Paco Alcacer szerezte egy szemtelen megoldással.
A játéknap ötödik mérkőzésén a Bayer Leverkusen a hosszabbításban mentett pontot hazai pályán a Hannover ellen Bellarabi bombájával.
Eredmények, Bundesliga, 8. forduló:
Bayer Leverkusen–Hannover 96 2–2 (Bender 34., Bellarabi 94., ill. Muslija 25., Felipe 54.)
VfB Stuttgart–Borussia Dortmund 0–4 (Sancho, 3., Reus 23., Paco Alcácer 25., Philipp 85.)
Augsburg–RB Leipzig 0–0
Wolfsburg–Bayern München 1–3 (Weghorst 63., ill. Lewandowski 30., 48., James Rodríguez 72.)
Nürnberg–Hoffenheim 1–3 (Behrens 18. – 11-esből, ill. Nelson 50., 57., Szalai 67.)
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Bayer Leverkusen | 34 | 28 | 0 | 6 | 89-24 | 65 | 90 | D D GY GY GY |
2. | VfB Stuttgart | 34 | 23 | 7 | 4 | 78-39 | 39 | 73 | V D GY GY GY |
3. | Bayern München | 34 | 23 | 8 | 3 | 94-45 | 49 | 72 | GY GY V GY V |
4. | RB Leipzig | 34 | 19 | 7 | 8 | 77-39 | 38 | 65 | GY GY D D D |
5. | Borussia Dortmund | 34 | 18 | 7 | 9 | 68-43 | 25 | 63 | D V GY V GY |
6. | Eintracht Frankfurt | 34 | 11 | 9 | 14 | 51-50 | 1 | 47 | GY V V D D |
7. | Hoffenheim | 34 | 13 | 14 | 7 | 66-66 | 0 | 46 | GY V D GY GY |
8. | Freiburg | 34 | 11 | 14 | 9 | 45-58 | -13 | 42 | D V D D V |
9. | Werder Bremen | 34 | 11 | 14 | 9 | 48-54 | -6 | 42 | GY GY D D GY |
10. | FC Heidenheim | 34 | 10 | 12 | 12 | 50-55 | -5 | 42 | V GY D D GY |