Vágólapra másolva!
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 9. fordulójának szombat esti összecsapásán a Napoli 3-0-ra nyert az Udinese otthonában, így négy pontra megközelítette a Genova ellen csak 1-1-es döntetlent játszó éllovas Juventust. 

A Napoli jól kezdte a meccset, már a 12. percben megszerezte a vezetést. A hazai védők nagy védelmi hibáját kihasználva

Fabian Ruíz lőtt 17 méterről a bal felső sarokba.

Az első félidő folytatásában bár többet birtokolta a labdát a Napoli, mindkét oldalon adódtak lehetőségek a gólszerzésre, de újabb találatot nem láthatott a hazai közönség.

Fabian Ruiz gólöröme az Udinese ellen Forrás: AFP/Miguel Medina

A folytatásban sem sokat változott a játék képe, a vendégek birtokolták a labdát, de komoly lehetőségekig nagyon ritkán jutottak el a csapatok.

A 79. percben Nicholas Opoku kézzel ért a tizenhatoson belül a labdához, a játékvezető azonnal büntetőt ítélt, amelyet

a videobírózás után Dries Mertens értékesített három perccel később.

Ám ennyivel nem elégedett meg a Napoli, a 86. percben végleg lezárta a legfontosabb kérdéseket: a csereként beállt

Marko Rog megpattanó lövésével nem tudott mit kezdeni Simone Scuffet.

A Napoli a sikerével négy pontra megközelítette az éllovas Juventust, míg az Udinese sorozatban a negyedik vereségét szenvedte el.

14GólFabian Ruiz
15Sárga lapIgnacio Pussetto
36Sárga lapArkadiusz Milik
45Sárga lapRaul Albiol
56Sárga lapAllan
57Sárga lapJens Stryger Larsen
59Sárga lapDries Mertens
79Sárga lapNicholas Opoku
86GólMarko Rog
Összeállítások
Udinese4-1-4-1
SSC Napoli4-4-2
Football Pálya
8
Emmanuel
Agyemang-Badu
13
Svante
Ingelsson
7
Giuseppe
Pezzella
16
Darwin
Machis
22
Simone
Scuffet
19
Jens
Stryger Larsen
5
William
Troost-Ekong
17
Bram
Nuytinck
3
11
Valon
Behrami
23
Ignacio
Pussetto
31
Faouzi
Ghoulam
34
Amin
Younes
21
Vlad
Chiriches
27
Orestis
Karnezis
2
Kevin
Malcuit
33
Raul
Albiol
26
Kalidou
Koulibaly
23
Elseid
Hysaj
7
Jose
Maria Callejon
5
20
Piotr
Zielinski

Udinese

Kezdők
8Emmanuel Agyemang-Badu
13Svante Ingelsson
7Giuseppe Pezzella
16Darwin Machis
22Simone Scuffet
19Jens Stryger Larsen
57
5William Troost-Ekong
35
17Bram Nuytinck
87
3Samir
11Valon Behrami
68
23Ignacio Pussetto
15
6Seko Fofana
38Rolando Mandragora
10Rodrigo De Paul
15Kevin Lasagna
1Juan Musso
88Nicolas
2Molla Wague
4Nicholas Opoku
79
9Felipe Vizeu
14Petar Micin
18Hidde ter Avest
21Simone Pontisso
72Antonin Barak
77Marco D'Alessandro
91Lukasz Teodorczyk
99Andrija Balic
Cserék

SSC Napoli

Kezdők
31Faouzi Ghoulam
34Amin Younes
21Vlad Chiriches
27Orestis Karnezis
2Kevin Malcuit
33Raul Albiol
45
26Kalidou Koulibaly
23Elseid Hysaj
7Jose Maria Callejon
5Allan
56
20Piotr Zielinski
85
9Simone Verdi
4
99Arkadiusz Milik
74
36
14Dries Mertens
86
82
59
25David Ospina
22Alessandro D'Andrea
19Nikola Maksimovic
6Mario Rui
8Fabian Ruiz
14
30Marko Rog
86
42Amadou Diawara
17Marek Hamsik
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 38 29 2 7 89-22 67 94
GY
V
GY
D
D
2.
AC Milan 39 22 8 9 78-53 25 75
D
D
GY
V
D
3.
Juventus 38 19 5 14 54-31 23 71
D
D
D
D
GY
4.
Atalanta 38 21 11 6 72-42 30 69
GY
GY
GY
GY
V
5.
Bologna 38 18 6 14 54-32 22 68
D
D
GY
D
V
6.
AS Roma 38 18 11 9 65-46 19 63
D
D
V
GY
V
7.
Lazio 38 18 13 7 49-39 10 61
GY
D
GY
D
D
8.
ACF Fiorentina 38 17 12 9 61-46 15 60
V
GY
D
GY
GY
9.
Torino 38 13 11 14 36-36 0 53
V
D
GY
GY
V
10.
SSC Napoli 38 13 11 14 55-48 7 53
D
D
V
D
D
Teljes lista
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!