A konzervatív-nacionalista Új Flamand Szövetség parlamenti képviselője, Brecht Vermeulen kérte ki az adatokat a belga belügyminisztériumtól. A számokból pedig az derült ki, hogy a 2008 és 2018 között elkövetett zsebtolvajlásoknak „mindössze" 5 százalékát követték el belga állampolgárok.
A legszomorúbb azonban csak ezután jött, a bevándorláspárti baloldaliakat ismételten arcon csapó valóság ugyanis azt mutatja, hogy
a külföldiek 95 százalékán belül 46 százalékot, tehát majdnem minden másodikat „az EU-n kívüli országok" állampolgárai követték el,
43 százalék más uniós tagállamokból érkezőkhöz kapcsolódik, 5,9 százalék pedig az unión kívüli európai országokhoz, például Albániához köthető.
A képviselő arra is rávilágított, hogy a dokumentumokból nem derült ki, hogy a „külföldiek" közül hányan tartózkodtak illegálisan az országban, szerinte ez a fajta információhiány elfogadhatatlan, és nem szabadna homokba dugni a fejüket.
Az például köztudott, hogy
a migránsok a téli hideg miatt a brüsszeli Maximilian parkból a város második legnagyobb pályaudvarára, a Bruxelles-Nordra „költöztek", aminek egyes részeiből kvázi gettótábort csináltak.
És mivel a pályaudvar a tömegközlekedés egyik kiemelt pontja, a migránsok itt a legaktívabbak.
Egy másik képviselő, Sam van Rooy pedig arról számolt be, hogy az illegális bevándorlók miatt koszos és veszélyes lett az egész terület. A nőket folyamatosan zaklatják, ráadásul még kegyetlenül büdös is van, ugyanis a szemetüket és az ürüléküket nem hordják el, szanaszét van hagyva. Mindez Belgium és az Európai Unió fővárosában, ami egyben székhelye a NATO-nak is.