Meghalt a The Who egykori dobosa

Doug Sandom, dobos, The Who
Vágólapra másolva!
Meghalt a The Who egykori dobosa, Doug Sandom, aki a formáció életének korai szakaszában csatlakozott az együtteshez.
Vágólapra másolva!

89 éves korában meghalt Doug Sandom, aki az angol The Who indulásánál volt a zenekar dobosa. Akkor amúgy még Detoursnak hívták őket, és jóval közelebb álltak a jazzhez. Néhány évig működtek ezzel a névvel és ebben a műfajban, majd 1964-ben váltottak nevet, stílust. Doug Sandom 1962-ben csatlakozott dobosként az akkor még Detoursként működő formációhoz, amit az énekes Roger Daltrey és a gitáros Pete Townshend alapítottak. Igaz, hogy

jó pár évvel idősebb volt náluk,

de ő akkor egész jó dobosnak számított, és teljesen jól passzolt a bandához.

A Detours: John Entwistle, Doug Sandom, Roger Daltrey és Pete Townshend

Forrás: Thewho.com

Aztán 1964-ben, mikor nevet változtattak, és meghallgatáson voltak a Fontana Recordsnál, el is váltak útjaik. Ugyanis a kiadó menedzserének éppen Sandom dobolása nem tetszett, és ezt persze szóvá tette a zenekart vezető Townshendéknek, a gitáros pedig nem teketóriázott, közölte is Sandommal, hogy

kapja össze magát, különben ki fogja tenni az együttesből,

mire Sandom feldúlva távozott. Arra azért rávették, hogy hagyja ott a felszerelését, hogy a beugrónak legyen min játszania. (Ekkor érkezett Keith Moon az együttesbe, így jött létre a The Who klasszikus felállása.) Sandom és Townshend vagy 15 évig nem beszéltek ez után, de később közeli barátok lettek. Ezt mutatja az is, hogy Townshend írt rövid megemlékezést az együttes hivatalos oldalára Sandom tiszteletére.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!