A rendőrség közleménye szerint a Mohammed Amin névre hallgató migráns a londoni Szent András Egészségügyi Központban adott át egy kézzel írt cetlit az egyik ott dolgozó, általa iszlám vallásúnak tartott ápolónőnek - írja a 888.hu.
Az üzenet lényege az volt, hogy
a nő jobban tenné, ha a Korán által előírt viseletet hordaná.
Ezután heves szóváltás alakult ki a két fél között, a férfi többször is megfenyegette a nővért, akit az intézmény egyik orvosa védett meg.
A muszlim migráns azonban őt sem kímélte, feltételezett keresztény hite miatt becsmérelte, valamint megfenyegette, hogy baja esik, ha hívja a rendőrséget.
A londoni rendőrség közleménye arra nem tér ki, hogy végül hogyan sikerült elkapni az őrjöngő migránst, a büntetésről azonban szót ejtenek:
a bíróság Mohammed Amint 100 óra közmunkára, 85 font (30 ezer forint) megfizetésére, valamint egy 10 napos rehabilitációra ítélte.