Rettegésben a norvég főváros a bevándorlók miatt

Törökország, migránsok
Afghan refugees wait for food and clothes from Turkish villagers after being deported by Greek army officers on December 9, 2018, near Greece border in Edirne. (Photo by BULENT KILIC / AFP)
Vágólapra másolva!
Ugyan a norvég főváros csupán egyharmada tekinthető bevándorló hátterűnek, ennek ellenére az erőszakos bűncselekmények hetven százalékát ők követik el – írja a Magyar Nemzet a norvég televízió (TV2) portálján megjelent bűnügyi statisztikára hivatkozva.
Vágólapra másolva!

A kirívóan súlyos bűncselekményeket felfegyverkezve késsel és egyéb harci eszközökkel követik el, és bár az elkövetők főként fiatal felnőtt férfiak, akad közöttük 14 éven aluli fiú is.

Forrás: AFP/Bulent Kilic


Azonban egy norvég erőszakkutató a védelmükre kelt, és megértőnek mutatkozik. Ragnhild Bjørnebekk szerint ugyanis

Megoldást természetesen az erőszakkutató sem tud mondani erre a nem kis problémára, azonban szavaiból az vehető ki, hogy meg kell érteni „szegény" bevándorlókat. Hogy az áldozatok milyen arányban osztják Bjørnebekk nézetét, arról sajnos nincsen adat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!