Kiri Tunks, a Nemzeti Oktatási Unió elnöke közölte a brit pedagógusok szakszervezetével, hogy fordítsanak külön figyelmet az ilyen barbár beavatkozáson átesett diákjaikra.
Ennek érdekében
iskolai kampányt indítanak, de az is tervezik, hogy lehetőség szerint 2020-tól a kötelező tanterv részévé teszik a felvilágosítást, illetve a megelőzésre is hangsúlyt fektetnének.
Nicky Morgan konzervatív parlamenti képviselő szerint a tanárok kötelesek fellépni az ilyen esetekben.
A rendkívül durva és primitív beavatkozás elsősorban a Nyugat-Afrikából származó migránsoknál bevett gyakorlat.
Egy, a neve megváltoztatását kérő migráns hátterű nő, Kinaya – aki gyerekkorában szintén átesett a csonkításon – nyilatkozott a BBC-nek. Neki
10 éves korától kezdte el a saját anyja egy tűzben felmelegített forró kővel „vasalni” a mellkasát, annak érdekében, hogy ne fejlődhessenek ki a mellei.
Saját bevallása alapján anyja ezt azzal indokolta, hogyha
nem vasalja ki a melleit, akkor a férfiak meg fogják őt erőszakolni.
Az erőszakos beavatkozást több hónapon keresztül megismételték Kinayánál. Az anyja még azt is megtiltatta neki, hogy a rendkívül fájdalmas beavatkozás során sírhasson, mert az a gyengeség jele, és ha meghallja valaki a sírást, akkor szégyent fog hozni az egész családra.
Kinaya már felnőtt, és van egy kislánya. A brit újságíróknak elmondta:
azért költözött el a családjától, mert nem akarta, hogy a kislányát is megcsonkítsák az idősebb családtagjai.
Egy másik afrikai migráns hátterű nő, akinek saját kérésére Simone-ra változtatták a nevét, azt nyilatkozta a BBC Victoria Derbyshire által vezetett, azonos nevű műsorának, hogy
az anyja 13 éves korában kezdte el „vasalni” egy forró kővel a melleit, miután rájött, hogy ő leszbikus.
Szerinte így akarta megakadályozni az anyja, hogy lányokkal létesítsen kapcsolatot.
Később el is kötötte a melleit, amitől légzési nehézségei származtak.
Ezt követően erőszakkal hozzáadta egy férfihoz. Miután megszületett a gyereke, Simone-nak a csonkítás miatt a szoptatásnál jelentkeztek nehézségei.
Arra nincs konkrét adat, hogy hány, az Egyesült Királyságban élő nő eshetett át ilyen brutális beavatkozáson, de a becslések ezres létszámot valószínűsítenek.