Lars Herrman, az Alternative für Deutschland (AfD) bevándorlásellenes párt parlamenti képviselője fordult adatkérelemmel a szövetségi kormányhoz, és a válaszból kiderül, hogy
a 185 ezret is meghaladja azoknak a migránsoknak a száma, akiknek március 31-ig el kellett volna hagyniuk Németországot, de különböző okokból türelmi időt kaptak.
A származási országok szerinti megoszlás alapján a türelmi listán Afganisztánból vannak a legtöbben (15.747), majd Irak (13.987), Szerbia (10.846), Oroszország (9.986) és Nigéria (8.046) következik.
A szerb állampolgárságú migránsok nagyrészt muszlim albánok, míg az oroszországiak muszlim csecsenek.
Az adatokból az is kiderül, hogy a listán 2017 végén még kevesebb mint 167 ezer személy volt, de 2018 szeptemberében sem haladta meg az adat a 177 ezer főt.
Az illegális bevándorlók utólagos legalizálása teljes gőzzel halad,
mondta a válasz bemutatásakor Herrman, aki szerint a kormányzat a továbbképzéssel és a foglalkoztatással magyarázza az adatokat, ami jól beleillik a 2018 decemberében aláírt migrációs megállapodásba.
A korábban rendőrként dolgozó parlamenti képviselő véleménye alapján ennek az lesz az eredménye, hogy rengeteg (már átképzett) ember eltűnik majd a statisztikából, „aztán a belügyminiszter bejelentheti, hogy csökkent a listán szereplő személyek száma".