Az elmúlt években a hazai és az európai balliberális körök rendre azt szajkózták, hogy nincs migránsválság. Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője például tavaly ősszel fantomproblémának nevezte a bevándorlást – írja a Magyar Nemzet.
De az ellenzék más szereplői is tettek hasonló értelmű nyilatkozatot az elmúlt időszakban. Ennél is fontosabb azonban, hogy Brüsszelben is hasonlóan látják a problémát: az EU menekültügyi biztosa, Dimitrisz Avramopulosz többször leszögezte, hogy az Európai Unió migrációs politikája sikeres, mivel a migrációs válság megszűnt.
Ezzel az optimizmussal azonban összeegyeztethetetlen az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának tegnap nyilvánosságra hozott jelentése, amely szerint a szervezet fennállásának hetven éve során
még sosem volt ilyen magas az otthonukat maguk mögött hagyni kényszerülők száma.
A dokumentum rögzíti, hogy
2018-ban 70,8 millió ilyen személy volt világszerte,
amely 2,3 milliós emelkedést jelent az előző évi adathoz képest.
1998 óta pedig a duplájára nőtt a migránsok száma a világban.
A mostani növekedésben komoly szerepet játszik a venezuelai válság, valamint a közel-keleti békétlenség és az afrikai konfliktusok is. Az különösen riasztó, hogy Európa kapujában,
Törökországban rekordszámú, 3,7 millió migráns várakozik arra, hogy továbbindulhasson.
A legtöbb embert kibocsátó afrikai és közép-ázsiai országokból pedig további ezrek tartanak Európa felé.
A részletekről Janik Szabolcsot, a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettesét kérdezte a Magyar Nemzet.
Janik szerint érdemes lenne megkérdezni egy olasz- vagy görögországi állampolgárt, ő is úgy gondolja-e, hogy véget ért a migránsválság.
Ezzel arra utalt, hogy a frontországokban továbbra is problémát jelent az illegális migráció,
évente több tízezren lépnek be ilyen módon az EU területére.
A migráció kérdése messze nem megoldott
– emelte ki a szakértő.
Azt láthatjuk, hogy folyamatosan alakulnak ki olyan konfliktusgócok, amelyek újabb és újabb területeken indukálnak migrációs válságot. Eközben pedig a régi konfliktusok elhúzódnak.
Ennek eredménye, hogy évről évre nő az otthonukat elhagyók száma
– vonta le a következtetést Janik Szabolcs.
Szíriából, amit 13 millióan hagytak el, vélhetően nagyobb tömegek már nem tudnak eljönni. A menekültek fele az ország határain belül maradt, másik felük pedig a szomszédos országokban, legfőképpen Törökországban talált menedéket. Líbia a közeljövőben fontos lehet, hiszen egyrészt kibocsátó ország, másrészt fontos tranzitország, amely belépési kapu az EU, pontosabban Olaszország felé.
Janik Szabolcs szerint a szubszaharai térség problémás lehet a jövőben, a rendkívül szegény Etiópiában például csak tavaly másfél millióval nőtt a belső menekültek száma. Ha számos konfliktust nem sikerül nyugvópontra juttatni, akkor az otthonukat elhagyók száma tovább nő a jövőben is.
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ vezetője is arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt időszakban a balliberális oldal azzal vádolta a szigorú migrációs politikát folytató országokat, hogy intézkedéseik „feleslegesek”, hiszen „megszűnt a tömeges migrációs nyomás”.
Szerinte azonban az ENSZ jelentése éppen arra mutat rá, hogy a bevándorlási hullámok tovább fogják ostromolni Európát.
Migráció mindig volt, de a történeti példák azt mutatják, hogy azok az országok, amelyek nem védekeztek a népvándorlások ellen, megszűntek létezni
– mondta Szánthó Miklós.
A másik probléma pedig, hogy miközben az ENSZ is elismeri, hogy csúcsra jár a migráció, azon dolgozik, hogy tovább szélesítse a menedékjog tartalmát.
Az eredeti felfogással szemben csalárd módon már korábban kialakították a menedékjog, mint „globális szociális jog” koncepcióját,
a tavalyi migrációs paktumban pedig már pusztán a bevándorlás menedzseléséről beszélnek, szót sem ejtve a határvédelem fontosságáról
– emlékeztetett Szánthó Miklós az ENSZ migrációs csomagjára, amelyet végül Magyarország mellett több más ország sem támogatott, az abban megjelenített bevándorláspárti álláspont miatt.
A szakember szerint a bevándoroltatás erőltetése révén létrehozott kevert népességű Európa lenne az alapja egy föderatív unió létrehozásának.
Ez minden jóérzésű ember legrosszabb rémálmai között szerepel
– hangsúlyozta Szánthó Miklós.