Csokoládét ettünk, hogy szerelmesek legyünk

csokoládé
Vágólapra másolva!
A múlt hét legmegdöbbentőbb hírei között szerepelt, hogy talán szerelmesek leszünk a csokoládétól, illetve hiába csökkentjük az ételadagot, nem fogunk fogyni tőle. Emellett kiderült, hogy a túlzott izzadásnak a táplálkozás is lehet az oka, valamint megtudtuk, hogy nemcsak sajtokhoz, hanem gyümölcsökhöz is jól lehet párosítani a bort. Heti gasztro-összefoglaló.
Vágólapra másolva!

Kellemetlen a lehelete? - videó

Az uborka nemcsak a konyhában, hanem a szépségápolásban is megállja a helyét. Sőt, még a kellemetlen lehelet ellene is kiválóan használható. Videó.

Tényleg szerelmesek leszünk a csokoládétól?

Az étcsokoládé előnyeiről már sokat halottunk. Tudjuk, hogy hatással van az agyunkra és hogy hormonok szabadulnak fel a fogyasztásakor. De azt talán még nem, hogy már közvetlenül az első harapás után történik valami bennünk.

A csokoládé izgalmat és jó közérzetet vált ki Forrás: Shutterstock

Lee Berk a Lona Linda Egyetem kutatója a csokoládé hatásait vizsgálta az agyhullámok megfigyelésével. A hatások az első harapásnál kezdődnek és két órán keresztül tartanak. A benne lévő fenil-etil-amin, amelyet szerelemdrognak is hívnak, olyan állapotot, érzetet idéz elő az agyban, mintha szerelmesek lennénk.

Tudja, mi a sabzi? Jól jön, ha kiürül a kamra

A hónap vége felé közeledve már csak egy kis krumpli és néhány darab répa van a kamrában? Szerencsére van egy indiai étel, amely bármilyen zöldségből elkészíthető, ráadásul gyorsan és egyszerűen.

A túlzott izzadásnak a táplálkozás is lehet az oka

Dr. Brunilda Nazario elmondta a HuffPostnak, hogy a fehérjék fontos részei az egészséges és kiegyensúlyozott étrendnek, bár fogyasztásuk okozhat némi kellemetlenséget: mondjuk izzadást. Ennek fizikai oka abban keresendő, hogy az emésztés során termelt hő a bőrpórusokon át, izzadás útján távozik.

Forrás: Msn.com

Az emésztés energiát használ fel, amelynek mennyisége attól függ, hogy mit eszünk. Vannak olyan táplálékok, mint mondjuk a hús, amelynek megemésztésével kalóriát is égetünk. És itt nem a húson van a hangsúly, hanem a fehérjéken: a fehérjék kalóriát égetnek.

Sokat szorong? Stresszes a munkája? Ilyen teát igyon

A hosszú munkaidő és a szoros határidők gyakran stresszhez, folytonos aggódáshoz, szorongáshoz vezethetnek. Ha túl sok stressz ér, fontos, hogy kezeljük ezt valahogy. Például pihenéssel, egy kiegyensúlyozott étrenddel vagy matchatea-fogyasztással.

Ezért jár jól, ha fahéjat eszik

A fahéj használata már az ősidők óta dívik. Ahogy a neve is mutatja, valóban a fa héjáról van szó: a ceyloni fahéjfa kérgéből készül az ismert fűszer. Indiából és Srí Lankáról már több mint 2000 éve exportálják, ám annak idején az ára még magas volt.

Időszámításunk előtt 500-ban Hippokratész tesz említést a fahéj gyógyhatásairól Forrás: Origo

Időszámításunk előtt 500-ban Hippokratész tesz említést a fahéj gyógyhatásairól: fertőtlenít, jótékony az emésztésre, pozitív hatással van a vércukorszintre, emellett külsőleg alkalmazva, pakolást készítve belőle még a bőrt is felfrissíti.

Itt a nyár slágerkávéja: megosztja az embereket

Mexikóvárosban ez az ital közkedveltnek számít, többen szeretik, mint amennyien nem. Ott, ha az ember hűsítő koffeinbombára vágyik, akkor pezsgő kávét rendel vagy készít magának.

Ha csökkentjük az ételadagot, attól még nem fogyunk

A megfelelő táplálkozás nem a mennyiségről, hanem a minőségről szól. Ha éhesek vagyunk, ehetünk, amennyit akarunk, csak meg kell győződnünk róla, hogy az alapanyagok természetesek és egészségesek. A felvetést már igazolni is tudják.

A megfelelő táplálkozás nem a mennyiségről, hanem a minőségről szól Forrás: Shutterstock

Az American Medical Association folyóiratában közzétett tanulmány szerint a súlycsökkenésnek valójában sokkal kevesebb köze van a kisebb adagokhoz, mint ahogy eddig gondoltuk. Ehelyett a tanulmány rávilágított arra, hogy a finomított gabonák, a feldolgozott élelmiszerek és a sok cukor mérséklése a fogyás kulcsa – nem pedig az adagok csökkentése és az éheztetés.

Ezeken a képeken semmi nem az, aminek látszik

Ben Churchill ételilluzionista teljesen összezavarja az embereket alkotásaival. Churchill olyan desszertek elkészítésére specializálódott, amelyek tárgyaknak vagy más ételeknek tűnnek.

Nem hízlaló snackre vágyik? Mutatunk egyet! - videó

Ez a rágcsálnivaló nemcsak egészséges, de még csak nem is hizlal. Csupán fel kell karikázni az alapanyagot, betenni a sütőbe, megszórni a kedvenc fűszerünkkel és már kész is.

Nem csak a víz járul hozzá a megfelelő hidratáltsághoz

A megfelelő hidratáltsághoz nemcsak a bevitt folyadék, hanem bizonyos ételek is hozzájárulnak - közölte a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége tudományos bizottságának elnöke.

Kíváncsi, vajon melyik borhoz illik a legjobban a mangó vagy a banán? Akkor lapozzon tovább!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!