Egymással versenyeztek a jövő házai innovációban

GYÖRGY László
Szentendre, 2019. július 28. György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára beszédet mond a Solar Decathlon Europe 2019 egyetemi innovációs házépítő verseny eredményhirdetéssel egybekötött záró ceremóniáján Szentendrén 2019. július 28-án. A 10 versenyző csapatnak 14 nap alatt az elérhető megújuló technológiák és rendszerek felhasználásával egyedi, innovatív és energiahatékony mintaházakat kellett létrehozni. A győztes a francia habiter2030 team lett. MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
A Solar Decathlon Europe 2019 egyetemi innovációs házépítő versenyben elkészült tíz háznál innovatív megoldások születtek valós problémákra – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára vasárnap Szentendrén.
Vágólapra másolva!

György László a verseny záró rendezvényén a példákat sorolva elmondta: a két magyar csapat a "Kádár-kockák" (a magyarországi családiház-építést a hatvanas évek elejétől a nyolcvanas évekig jellemző, négyzetes alaprajzú, általában 100 négyzetméteres, sátortetős háztípus) energiahatékonysági és élhetőségi megújítására törekedett.

György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára beszédet mond a Solar Decathlon Europe 2019 egyetemi innovációs házépítő verseny eredményhirdetéssel egybekötött záró ceremóniáján Szentendrén Forrás: MTI/Illyés Tibor

A franciák 100 éves sorházaik megújításával próbálkoztak, úgy, hogy kevesebb legyen az épületek energiafelhasználása, és az időseknek is élhetőek legyenek.

A thaiföldiek a tradicionális házak felújításánál gumifát használtak.

Az államtitkár hangsúlyozta: az értékelés szempontjai között szerepelt, hogy a bemutatott technológiák megfizethető áron legyenek elérhetőek.

A francia habiter2030 team elnevezésű csapat tagjai az eredményhirdetésen Forrás: MTI/Illyés Tibor

Hozzátette, a román csapat, amely a 4-6 szintes panelházakra épít rá árnyékoló teraszt, már el is kezdte a házak értékesítését.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a házak nagy része Szentendrén marad "modern skanzent" alkotva, amelyet a későbbiekben további, korszerű technológiával épített házak egészítenek ki.

Az elkészült házak szeptember végéig megtekinthetők.

A három kontinens, nyolc ország, huszonhét felsőoktatási intézmény és csaknem 400 versenyző részvételével Szentendrén megtartott Solar Decathlon Europe 2019 első helyezettje a francia Habiter2030 csapat lett, a második a holland MOR, a harmadik helyen a román Over4 csapat végzett.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!