Az első játszmát 37 perc alatt 6-2-re nyerte meg az amerikai, Babos ekkor sokat hibázott. A második szettben 3-3-nál a magyar brékelni tudott, majd innen már nem hibázott és 6-4-re övé lett a játszma. A döntő szettben Babosnak mindig hátrányban kellett adogatnia, ezt a nyomást pedig már nem bírta el. Végül 2 óra 22 perc után Gauff 6-2, 4-6, 6-4-re nyert és a harmadik körbe jutott.
"Nagyon jó meccset játszottunk. Sajnálom, meg szomorú vagyok, de ettől ez még nagyon nagy meccs volt, és nem vagyok csalódott. Úgy érzem, alakulhatott volna fordítva is. A döntő szett elején nekem volt több lehetőségem. Rögtön az első gémben volt egy pici szerencséje, hogy nem tudtam lebrékelni" - olvasható Babos értékelése a Tennis love and game elnevezésű Facebook-oldalon. Hozzátette, meglepte, hogy a fiatal játékosnak milyen remek szervái vannak, ugyanakkor a maga részéről sokat tanulhat ebből a mérkőzésből.
"Egyrészt, ami pozitív, hogy mit csináltam jól, másrészt, hogy min lehet még javítani. A verseny előtt aláírtam volna, hogy felkvalizom magam, nyerek egyet a főtáblán, és végül egy ilyen meccsen kapok ki. Különleges volt ellene játszani egy ekkora stadionban, ahol telt ház volt, és a 14 ezerből körülbelül tízen drukkoltak nekem, ilyenkor az ember kizárja ezt" - folytatta Babos.
A magyar játékos pénteken folytatja szereplését Kristina Mladenovic oldalán párosban, az első helyen kiemelt magyar-francia duó ellenfele a Jessica Moore, Giuliana Olmos ausztrál, mexikói kettős lesz.