A 224. Derby della Madonnina első 20. perce egyértelműen Antonio Conte csapatáé volt, amely akár két-három góllal is vezethetett volna, de Gianluigi Donnarumma elképesztő formában védett. A 21. percben már a Milan kapusa is tehetetlen lett volna a kipattanó labdát követően, de
Danilo D'Ambrosio az ötösről a kapufát találta el.
Ennek ellenére a 23. percben a Milan szerezhetett volna vezetést, de
hiába talált a kapuba Hakan Calhanoglu, előtte Franck Kessié kézzel ért a labdába, így a játékvezető érvénytelenítette.
Bár a hazai együttesnek volt pár jó perce, ezt követően megint az Inter pillanatai következtek. A 36. percben
D'Ambrosio ollózása után mutatott be újabb bravúrt Donnarumma,
majd a kipattanót Lautaro Martínez lőtte be, de már lesről. A végén még Suso önzőzött el egy nagy helyzetet, így ebből sem lett gólt.
A második félidő elején, egészen pontosan a 49. percben megtört a jég, és
megszerezte a vezetést az Inter. Még akkor is, ha Marcelo Brozovic megpattanó lövése után ismét percekig videobíróztak.
A gól nem tett jót a meccsnek, a Milan képtelen volt felpörgetni a játékát, az Inter pedig érthető módon elégedett volt a vezetéssel, de még így is a kék-fekete csapat volt a veszélyesebb.
A 78. percben végleg eldőlt a találkozó, amikor Romelu Lukaku fejjel volt eredményes.
A Milan játéka teljesen szétesett a végére, de a hazai együttes szerencséjére Politano lövésénél mentett a kapufa. A 26. születésnapját ünneplő, csereként beálló Ante Rebic, és a 87. percben kapufát rúgó Theo Hernandez sem tudott segíteni a Milanon, az Inter nyerni tudott a városi rangadón - az utolsó pillanatokban Candreva is a kapufát találta el -, és továbbra is hibátlanul vezeti a Serie A-t.