Öngyilkos akart lenni a nő, aki Győzike családjának hajtott?

Gáspár Győző, Győzike
Vágólapra másolva!
A Tények Plusz szerint depressziós és végezni akart magával az a nő, aki frontálisan karambolozott a Gáspár családdal.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, tisztázatlan körülmények között ütközött össze a két személygépkocsi a négysávos főút Salgótarján felé vezető oldalán.

A baleset után minden utas kórházba került, három személy sérült meg.

Az egyik autóban a televízióból ismert Gáspár család ült, a feleség, Bea vezetett, mellette Győző ült, hátul pedig Virág.

105-tel ment az asszony, amikor felfigyelt arra, hogy egy kocsi szembejön velük, öngyilkos módon.

Óriási szerencsével súlyos sérülés nélkül megúszták az esetet, de mindkét kocsi totálkárosra tört. Bővebben itt olvashat erről.

Győzike Forrás: Instagram/gaspargyozo

A TV2 Tények Plusz - Gáspáréktól - úgy tudja, hogy a másik autót vezető nő depressziós, és öngyilkos akart lenni. Győzike elmondta, hogy nincs bennük harag, és örült annak, hogy a nő nem halt meg, mert a közvélemény úgyis őket tartotta volna hibásak.

UPDATE:

A huszonhat éves nő a Bors szerint sem a rendőröknek, sem a mentőknek nem mondta, hogy öngyilkos akart volna lenni. Ő azt állítja, a közelmúltban befejeződött útfelújítások miatt nem tudta, hogy hol van a sávja, és rosszul hajtott fel az útra.

Részletek a cikk alatt.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!