A kínai média hét elejénn jelentette be, hogy a hatóságok azonnali hatállyal be fogják tiltani a vadhús fogyasztását, illetve a vadakkal való kereskedést. A döntés azonban nem teljesen példa nélküli, januárban időszakosan már hozott ilyen felfüggesztő döntést az illetékes kínai hatóság – írja a CNBC.
A háttérben az áll, hogy a tudósok szerint a koronavírus állatról terjedhetett át emberre.
A koronavírus következtében világszerte már több mint 2700 ember vesztette életét, és több mint 80 ezer fertőzöttet regisztráltak.
A vadállatokkal összefüggő tiltást az is indokolja, hogy az első vuhani fertőzötteket olyan területeken azonosították, ahol a közeli piacon például kígyó-, denevér-, valamint cibetmacskahúst is árultak.
A lakosság körében egyre nagyobb aggodalom övezi a vadhús fogyasztását, illetve az azzal összefüggő veszélyeket. A koronavírus-járvány pedig csak fokozta ezeket a félelmeket – mondta Zhang Tiewei, a szabályozásért felelős bizottság szóvivője.
A döntés értelmében a vadállatok illegális fogyasztása súlyos büntetést von maga után, de ugyanez lesz érvényes a velük való kereskedésre, illetve a fogyasztási célú vadászatra is.
A vadállatok egyéb célú felhasználását (például orvosi vagy kutatási célokra) szintén komoly korlátok közé szorítja a hatóság, és szigorú előírások vonatkoznak majd az engedélyeztetésekre. Az új szabály előtt a kereskedők teljesen legálisan árulhattak például szamár-, kutya-, szarvas- vagy krokodilhúst.
A döntésnek egyébként a beszámolók szerint komoly nemzetközi és hazai támogatottsága van. Számos tudós és környezetvédő csatlakozott azokhoz a helyi és külföldi körökhöz, amelyek szorgalmazzák a (legalább ideiglenes) tiltó szabályozást.