A Német Labdarúgóliga (DFL) ajánlása szerint a koronavírus-járvány miatt a csapatoknak növelniük kellene a keretük létszámát, ezzel is bővítve a rotációs lehetőségeket a sérülések elkerülése érdekében. Ennek megfelelően a Hertha BSC négy játékost hívott fel az első csapathoz, Luca Netzt, Omar Rekiket, Lazar Samardzicot, és Dárdai Mártont.
Dárdai Pál középső fia februárban töltötte be 18. életévét, az U16-os német válogatottban egyszer, míg az U17-esben 14-szer lépett pályára, és már a csapatkapitányi karszalagot is viselte. 2018-ban bekerült a 20 legtehetségesebb német játékos közé.
A Bild igazi vezértípusnak jellemezte a középső Dárdait, aki igazi belső védőként sokat ütközik, remekül bánik a bal lábával és a támadásépítésben is lehet rá számítani.
„Nagyon fontos a képzési filozófiánk. Ők a legjobb fiatal játékosaink, aki kapcsolatban vannak a profi csapattal. Az új edző pontos áttekintés szeretne kapni a teljesítményükről" – mondta Michael Preetz, a Hertha BSC klubigazgatója.
A 18 éves Dárdai Márton lehet a harmadik Dárdai, aki pályára lép a Bundesligában a Hertha BSC csapatában.
Édesapja, Dárdai Pál 286 meccset játszott a berlini együttesben, ezzel pedig klubrekorder. Bátyja, a 21 éves Palkó 2017 februárjában, egy Zorja Luhanszk elleni Európa-liga meccsen mutatkozott be a Hertha felnőtt csapatában, azóta 11 meccsen lépett pályára.