Erősen indította a hetet a Ferrari részvénye. Az olasz autóipari cég ugyanis közel 7 százalékot izmosodott, miután a vállalat a vártnál jobb negyedéves eredményeket tett közzé. A részvény megugrása pedig azt eredményezte, hogy a Ferrari piaci értéke meghaladta a General Motors (GM) és a Ford értékét is – írja a CNBC.
Noha a Ferrari márciusban leállította a gyártást a koronavírus-járvány miatt, a vállalat teljes eladásai 5 százalékkal, 2738 darabra emelkedtek.
A sportautókat gyártó cég bevételei emellett mindössze 1 százalékkal (1,02 milliárd dollárra) csökkentek, ami sokkal jobb volt az elemzők által vártnál.
Emellett a társaság hétfőn már újranyitotta a gyárait Maranellóban és Modenában, és a tervek szerint pedig péntekre teljesen helyreáll majd a gyártás.
A piaci értékek átrendeződése azt figyelembe véve izgalmas, hogy a Ferrari egy évben mindössze nagyjából 10 000 autót gyárt, míg a General Motors tavaly összesen 7,7 milliót. Ezzel együtt a Ferrari piaci értéke most meghaladta a 30 milliárd dollárt, és bár ez később visszacsúszott, még így sikerült lenyomni a GM 29 milliárd körüli értékét. A Ford piaci értéke eközben 19 milliárd dollár körül alakult. A Ferrari részvényárfolyama egyébként a tőzsdére lépése óta több mint háromszorosára emelkedett.
A háttérben elsősorban az áll, hogy a Ferrari a masszív márkaerő és a magas árak következtében olyan erős haszonkulcsokat produkálhat, melyek a befektetők szerint komoly előnyt jelenthetnek majd a cégnek a járvány utáni újrarendeződés során.
Összevetésképpen, a Ferrari átlagosan 24 százalékos haszonkulccsal dolgozik, míg a legtöbb autógyártónál ez 5 százalék alatt van.
Emellett a befektetői hangulatot az is erősítheti, hogy a Ferrari áprilisban bejelentette, 10 százalékkal 1,13 euróra (1,23 dollár) növelik az osztalékfizetést.
A vállalat egyébként csökkentette az idei bevételre vonatkozó előrejelzéseit. A menedzsment úgy számol, hogy 3,4-3,6 milliárd euró között alakulhat a bevétel, szemben a korábban várt 4,1 milliárd euróval. A korrigált profit eközben 1,2 milliárd euró lehet az idei évben, szemben a korábban várt 1,43 milliárd euróval.
Ezzel együtt a vállalat vezérigazgatója, Louis Camilleri is optimista véleményt fogalmazott meg.
Közölte, noha számos megrendelést törölni kellett az Egyesült Államokban és Ausztráliában, egyelőre sehol nem érzékelnek olyan vészjelzést, amely komolyabb aggodalomra adna okot a vállalat teljesítményével kapcsolatban.