Az osztrák kormány bejelentette, hogy
az összes boltban, és az osztálytermeket leszámítva az iskolák épületében is kötelezővé válik a maszk hordása, miközben 50 főben határozták meg a magánrendezvények felső létszámkorlátját.
Azok az események, ahol a vendégek nem rendelkeznek kijelölt ülőhellyel - például a magánbulik - beltéren 50 főig, kültéren 100 főig bezárólag kerülhetnek megrendezésre.
Az ülőhelyes nyilvános rendezvények felső létszámkorlátja beltéren a jelenlegi ötezer helyett 1500, kültéren pedig tízezer helyett 3000 fő
- olvasható a kabinet közleményében.
Ausztriában június vége óta újra terjedőben a fertőzés, és
csütörtökön már március végi rekordot döntött az új esetek száma.
Újra komolyodik a helyzet, a számok folyamatosan emelkedtek az elmúlt hetekben. Azt kérem önöktől, hogy legyenek újra óvatosabbak
- mondta Sebastian Kurz kancellár az új szigorításokat ismertető sajtótájékoztatóján.
A maszkviselés eddig csak a tömegközlekedési eszközökön, illetve az élelmiszerüzletekben és postahivatalokban volt kötelező.
Hétfőtől minden üzlethelyiségre és iskolára kiterjesztik a szabályt, valamint a pincéreknek is hordaniuk kell a maszkot.
Az osztálytermekben, a tornaórákon és az iskolaudvaron továbbra sem kötelező a száj és az orr eltakarása.
Ugyanakkor a sárga övezetekben található iskolában a testnevelésórákat lehetőség szerint a szabadban, vagy a tornateremben kis csoportokban kell tartani, a fizikai kontaktust igénylő edzésformák mellőzésével.
Énekelni is csak a szabadban, vagy zárt térben maszkban lehet.
Péntektől hét osztrák régió kapott sárga, azaz közepes kockázatú besorolást: Bécs, Graz, Innsbruck, Korneuburg, Bécsújhely, Kufstein és Schwaz. Kurz hangsúlyozta, hogy az a céljuk, hogy elkerüljék az újbóli vesztegzárat. A kancellár újabb szigorításokat helyezett kilátásba arra az esetre, ha továbbra is emelkednének a számok.