Immár 4,5 millióan kapták el biztosan a koronavírust Indiában, de ennél jóval több lehet a fertőzött.
Az Indian Journal of Medical Research című orvosi szaklapban csütörtök este közzétett tanulmány szerint május elején 6,5 millióra volt becsülhető a számuk, míg a hivatalos adat 180 ezer esetről szólt.
A hatalmas eltérés oka, hogy csakis tüneteket mutató betegeket teszteltek. Tavasz végén naponta csak 100 ezer vizsgálatot végeztek, jelenleg ennek a 11-szeresénél tartanak,
1,1 millió teszteredmény születik naponta,
ám még így is csak feleannyi, mint Brazíliában és nyolcadannyi sem, mint az Egyesült Államokban.
A halálozási ráta viszont alacsonyabb, mint a két említett országban. Péntekre egy nap alatt 1209-en haltak meg a ragály miatt Indiában, és eddig összesen 76 271-en. A járvány által leginkább sújtott Egyesült Államokban viszont már több mint 190 ezren, Brazíliában pedig közel 130 ezren.