Szijjártó Péter hozzátette: a kormány azokkal a vállalkozásokkal kötött szövetséget, amelyek vállalják, hogy fejlesztenek és megtartják a munkaerőt. Erőfeszítéseik eredményeként augusztus végére a munkában lévők száma már meghaladta a 4,5 milliót,
ami 54 ezerrel több foglalkoztatottat jelent a júliusi létszámnál - mutatott rá a politikus.
Szijjártó Péter jelezte, a gépipari berendezéseket tervező, gyártó és forgalmazó debreceni MST-Engineering Kft., amely termékeinek 99 százalékát exportálja, 565 millió forintos beruházáshoz 282 millió forint támogatást kapott, amivel 80 munkahelyet tud megtartani.
A külgazdasági miniszter azt mondta, a magyar gazdaság meghatározó ágazata a gépipar, amely több mint 380 ezer embert foglalkoztat, az exporthányada pedig meghaladja a 90 százalékot.
Szijjártó Péter kitért a hajdú-bihari beruházásokra is. Azt mondta: a megyére mindig számíthat az ország, 35 helyi vállalkozás kötelezte el magát beruházások mellett. A 16,5 milliárd forint összértékű fejlesztéseket a kormány 8,2 milliárd forinttal támogatja, és ezzel 4100 munkahelyet tudnak megvédeni - sorolta.
Kósa Lajos (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője szerint sok olyan exportáló cég kellene, mint az MST-Engineering Kft., amely exporttevékenységével és technológiai fejlesztésekkel segíti a magyar gazdaságot.
Bocskai István, a cég értékesítési vezetője, miután átvette Szijjártó Pétertől a támogatási szerződést elmondta: cégük magyar tulajdonban van, a 99 százalékban exportból származó árbevételük az elmúlt öt évben évente 17 százalékkal növekedett, és meghaladja az egymilliárd forintot.
A mostani beruházással csökkenteni kívánják a beszállítási költségeket és rövidebb szállítási határidőket tudnak majd vállalni. A növekedés nem áll meg: új gyártócsarnokot és irodaépületet építenek az új debreceni déli ipari övezetben - jelezte Bocskai István.