Néhány veszélyeztetett idős ember mielőbbi oltását engedélyezték a félretett második oltóanyagból, mert holnapután új szállítmány érkezik

Az oltócsoport tagja Temesközy Ferencné egy lakót olt be a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinájának második adagjával a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Egyesített Szociális Intézménye Vízpart körúti idősotthonában 2021. január 31-én. Az intézményben második alkalommal oltanak, de olyanok is kapnak oltást, akik három hete még nem kaphattak.
Vágólapra másolva!
Soros György blogja a mai írásában tovább támadta a magyar kormány koronavírus-járvány elleni védekezését. Most épp abba kötött bele a 444, hogy miképp lehetséges, hogy több embert oltottak be, mint ahány főre elegendő vakcina érkezett Magyarországnak. Megkérdeztük a Koronavírus Sajtóközpontot, és a következő választ kaptuk.
Vágólapra másolva!

Tehát:

Mivel Brüsszelből lassan érkezik a vakcina, és ez az oltást is jelentősen lassítja,

az oltási munkacsoport a legveszélyeztetettebb idősek mielőbbi oltása érdekében engedélyezte a már korábban hazánkba érkezett oltóanyagok második adagja egy részének felhasználását,

amelyeket a beérkező következő szállítmányokból pótlunk.

Kedden újabb Pfizer-vakcinaszállítmány várható."

Az oltócsoport tagja Temesközy Ferencné lakót oltja be a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinájának második adagjával a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Egyesített Szociális Intézménye Vízpart körúti idősotthonában 2021. január 31-én Forrás: MTI/Mészáros János

Azaz, pontosan lehet tudni, hogy jön az új szállítmány, senki nem fogja késve kapni a második oltást, ellenben veszélyeztetett emberek hamarabb kaphatták meg az első oltást. Ez történt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!